Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

I. SZAKASZ. V

II. RÉSZ. 25 lekfzi érettünk. Sokat túr, és fzeuved mellettünk. Ugyan-azért: van-is áin böcsíilete előttünk. Száz más Papért nem annók. SCHELMAJER : meg • haragudott Dongóra ama' befzedgye miatt, és alattomban ezeket mondotta : Átkozom a' Parafzt' Lélek - ismeretet. Ofztán néki - rivafztván magát, így fzóllott : Süsdki tehát egyfzer, a'-mit ki-sücni akarfz. Mit enyelegfz annyit ? DONGJ: Csak meg-ne-haragudgyon Kelmed: mert nem azért fzóllok. Mondgya-meg tehát nekünk az Ur : de emberségére - - • Ki-íe-mondhatta jól ama' fzavakat, íme Schelmajer nagyon fel-pattant ellene. Illetlen dolognak lenni állította : hogy emberségéről még V síiltt Parafztok-is kételkedni tudgyanak. így kapott hírtelen amannak fzavaiba SCHELMAJER: Paraizt Nemzetség! Mi ok vihetett arra : hogy egy Titkosnak embersége felöl iily gyaiázatofsan kételkedgyetek ? KAKA : Meg - ne - neheztellyen Kelmed, Titkos Uram, Dongóra, ó bizonnyára jó Ember. Annak tartyuk az egéfz Faluban. De Papurunk lem mondhat femrni roízfzat felolie. SCHELMAJER: Adgyátok tehát elő rövideden: mit akartok toiiem 2 DONGJ : No tehát, édes Titkos - uram , rövideden. De kérem Keimedet - is : hogy haC son-