Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

II. SZAKASZ. XII. RÉSZ. I$Y uyebbedík fzívem. Mond azt, édes Húgom : hogy uem ioptad-el. JULIÁNA : Bálint! azt reád nem bízták. Elég az: hogy meg-esküdtél: Kofs-meg, Bálint ; El - nyered a' tiz-ezer forintokat. Váltsdki jvelek Atyámat. Nincs más mód annak ki-fzafeadíiására: hanem, ha így érette meg-halok. BÁLINT : Lehetetlen dolgot fenki fe kcvánhat töllem. JULIÁN A: De a' lehetségeft kévánhatom. Katona vagy. Meg - is - esküdtél. BÁLINT: Én erre meg-nem - esküdtem. B zonyoífan meg-csaltál. Esküdött ugyan fzám ; de erről Szívem femmit se tudott. JULIÁNA : Bálint ! Esküvésedet meg-nemakarod tartani ; még-is emberséges ember maradni ? Nem akarod tehát édes Atyádat kifzabadítani? midó'n lehet, és vele tartozol! BÁLINT : Én téged', édes Húgom, az akafztó fára fel-nem-eraelbetlek. JULIÁNA: Tv kát inkább édes Atyádat? mint Engemet ? Ezeket, nagy buzgósággal, eí-mondván, és mint - egy ízemére vetvén Báttyának ; fzörnyíiképpen el keseredett Juliana. Éfzre-vette, Báttyának ki-nyilatkoztatott nyakafsága iniátt, feltétele' végbe-vitelének nem-reméllett súllyát, és fzinte lehetetlenségét. Az gyötörte fzívét főképpen: hogy, kiben leg-többet bízott; attó L 3 ha-