Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

II. SZAKASZ. XII, RÉSZ. 161 iiyadán Vagyunk. — Mert: ha tudnád, el-felejtenéd a' tréfát. JULIÁNA: Én pedig tudok mindeneket. Lopva meg-hallgattam fzávaidat. Még-is tréfálhatok : mert inoít valósággal Katona fzívem vagyon. Nem látod - é Katona-öltözetemet? Ezzel katona - bátorságba öltöztem. BÁLINT ; De Te hogy jutottál eme' ruhához ? Soha nem láttam rajtad. JULIANA î El-hifzem, édes Bátyám. Titokban tartottam mind-eddig: 11e-hogy Erdélyben fzóba vegyenek az irigykedő Gonoízok* Ezen Ruha utolsó ajándékja a' Szerémi Berezegnének —- Jut - é efzedbe, édes Bátyám t midőn a' Herczegné érettem küldötte Pap - falvára Hintaját, és emgem' magához vitetett "? Akkor csináltatta nékem ezen ruhámat, maga' Teft-őrzoinek formájára: hogy, vele egygyiitt, egy víg Gyülekezetbe menvén, fenki fe ifmérhetue reám. — Hatunnád! hány leány fzeretőim lettenek ! midőn engem' a' Gyülekezetben láttának ! —- Én pedig vélek úgy bántam ; hogy mind - nyájokat belém fzerettettem. BÁLINT; Édes lelkem - húgom ! talán ugyan moft - is valami víg Gyülekezetbe ké** DŰlfz ? Másként mi okra vehetted - fel ezen öltözetedet ? JULIÁNA: Szomorúan: Lelkem édes Bá^ lintom ! Csak az előtt valék egy iaeréncsétle» Gyü-