Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

II. SZAKASZ. XI

I, RÉSZ. 145 BÁLINT : Tehát jól vagyon. Fel kele ekkor a földről. Áldafson az Ifíenuek neve — Én fzerenesétlen fiú, mindeneket meg. tettem , a'-mik tőllem ki-telhettek , édes Atyámnak kifzabadítására. A' többit az Egekre bízom , mellyek az ártatlanságot védelmezni fzokták.— Én Fejedelemségednek fok fzerencsés napokat kévánok. Ezeket el*végezvén Bálint, meg hajtotta magát, és nagy fzomonian kimène a' Fejedelem' fzobájából. Akós pedig, csak maga maradván , mind eme' Kapitánynak befzédgyeit, miiid ama' Titkofsának erkölcseit fontofsan meg» visgálta magában. Gyanakodni kezdett Sehelmajeraek gonofzságairól. Csudállotta mind Juliusnak, mind Bálintnak egy-aránt öfzve-hordott fzavokat, egyenlő fzó - fzóllásokat. An» nyira-is hozattatott: hogy ezeknek igaz mondásokat , Titkofsának valami törekedések látná. Bizonnyára : ha ez-után nagyobb zűrzavarok nagyobb fzerencsétlenségek elő - nem - adnák vol4 magokat, bizonyofsan ki - tudódott vólna a' Kincs - tartónak embersége. Végtére ezeket mondotta AKÓS : Ha nálam az irgalmafságnak helye lehetne, azt ama' Kapitány bizonyofsan meg-érdemlette vólna. Ö igazán bé-töltötte egy valóságos fiúnak kötelefségét. De nékem - is egy Fejedelemnek Tifztyét vifelnem kelletik , ki nem K 5 csak