Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

I. SZAKASZ. I

I

I. RÉSZ. 1 5 dékes utat, mellyen, ha nem mástól, de magokból le-hengerednek. Magamról mondhatom ezen igazat. Én ugyan a' Scithák' Királlyá ellen, legalább tudtomra, soha nem vétettem. Annak Attyával Dárdával igen baratságossan éltem. Sokfzor meg-látogattuk egy-mást, és leg-terhessebb dolgokat fzóval végeztünk-el, nem emberi, vérnek méltatlan ki-ontásával. Álmossal sem éltem küiomben. Ó nékem mindenkor jó akaróm , és barátom vala. Nem tudom mostanában mi vihette arra : hogy magát ellenségemnek lenni nyilatkoztassa. Előbb ütött-bé orfzágomba, semmint ki-ütésének hírét, avagy okát hallottam. Azt-is láttízatik boízfzúságához toldani, hogy még megvessen. Ó kegyetlen, és semmi erkölcsű ember. Honnyi Isteneink bizonyossan nem hagygyák, hogy ártatlanságomat el-nyomjâ, noha; meg-nyomását nem ellenzik. Mert : noha most berniek bizásommal semmit se láttfzattnak-is gondolni ; de gondgyok léfzeu a' bofzfzú-állásra „ ha OiTzágomat minden ok nélkül meg-táinadta. Nem vagyunk még-is úgy el-hagyattatva az Istenektől : hogy a' kétségbeeséshez kapjunk 9 és a' reménynek el-vetését nyereségnek tartsuk. Csak addig lehetne ineg-gátolni ár-vizjeket, inéglen magunkat csoportokra verhetnénk ; • az javunkra vallhatna. D 4 Tis