Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

VI. SZAKASZ. IV. RÉSZ. 251 kasággal felül haladgyák e' tiéiteket, de nem ékességgel, és drágasággal. Itt nem egy életnek , hanem több fzázadnak ; nem az időnek , hanem az örökkön-valóságnak keresménnyét látom. Nagy Istenek! Te, főképpen, Minerva! őrizzétek e' kéneset. Midőn Jázon e' fzavait igen édesdeden mondotta ; Őtet Eritréa tetőtül-talpig meg-nézte , és íme semmi ollyast nem tapafztalt benne , melly fzolga-ruhájával meg-egygyezne. Homloka, fzemei, arczúlattya, fzollásának módgya, és édessége, végtére minden tagjainak elevensége sokkal nagyobb méltósággal törekedtek ki-felé , mint midőn ez előtt, csak futó fzemeivel, visgálta. Annyit-is tehettek a' fzemes előtt: hogy, kit ennek-előtte, mint fzolgát, a' fzobába béhozott; nem vélné, hogy úgy ne erefzrené-ki, mint Görög-orfzágnak egygyik fejedelmét. Nem csudálta immár Medeát, hogy, midőn fzemeibe akadott, annak fzemlélésében olly sokáig maradott. Csuda vólt, hogy maga-is meg-nemfogattatott. Most jutott immár Eritréának efzébe, hogy minden azon gyötrelmek, mellyekkel ennekelőtte Medeának fzíve kénoztatott, nem erednének más környiilményekböl, hanem, hogy Partenofilust igen fzemessen meg-pillantotta, megis-fzerettc. El-nem-tökéllhette hirteleniben : ezt amannak társaságától el-tiltsa-é. Félt, ne-hogj a