Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

VI. SZAKASZ. III. RESZ. 245 vét éfzre vévén a' fogoly, így folytatta fzavait : Oh ! minő Istenség lehet az, ki nékem alkalmatosságot adgyon: hogy ezen jó lelkű teremtvényeknek éppen meg-nyithassam fzívemet. Mélt(')iiak láttfzattatom tehát, kinek fzerencsétlenségét, mások ugyan alattomos, de fzíves zokogásokkal, a' királyi Kis-afzfzony pedig még sírásával-is meg-kévánuya-könnyíteni ? Oh Csillagok fénnyei ! Oh tündöklő napnak arany sú«. gárjai ! TeháC Tí, Istenek ! ezeket arra akarjátok vinni : hogy nékem (annyi gonofzsággal csordúlttig meg-teltt embernek) meg-engedgyenek? Sott arra vegyétek őket hatalmasok, hogy engem' bofzfzújoknak tárgyává tartsanak , én pedig fzégyenellyem, nem hogy fzenvedtem , hanem hogy ineg-érdemlettem a' rajtam el-kovetett kénzásokat. Mit ácsorogtok itten Vitézek ! Mért el-nemragadtok ? Nem elég-é, hogy meg-akartam egyfzer az Orfzágot eraífzteni 7 Mindenkor megcselekedhetem azt, a'-mit egykor cselekedtem.. Most fe fzükölködom kedv nélkül. Csak hogy tehetségem nincsen. De meg-teízem azt, hogy valaha éltemet meg-bánnyátok. Hogy ha fzabadon el-erefztetek , noha jól tudom : hogy azon- dülledékben inagam-is el-vefeek, fel-forgatom még-is egéfz Kolkistokat, Gl 4 '

s-