Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

IV. SZAKASZ. V. RÉSZ. i6r Ëùtèlusom. Szabadítts-meg mind engem', mind pediglen magadak Lásd már édes Jázonom a' forgó Szerencsének állhatatlanságác, de állhatatos bolzfzúságait! Midőn ezeket el-mondotta Hipsipile; azon Frónius-fzázadosnak Inassa, nálam feküdte ezen éjtfzaka. Én ezen Ihat (a' Századosnak fzolgálattyában igen derék fzölgának tapafztalván) meg-kettőztetvén bérét, magamhoz csábítottam; és, mivel erkölcsei nagyon meg-tettízettekj nem Szolgámnak, hanem barátomnak tartottam. Velem a' Szobában háltattam. Velem egy afztalon étettem. Mivel pedig se én nem hallottam valamit a' méreg felől; se Hipsipile nem tudna valamit a' nálam fekuvő Inas felől; kértem alattomban: hogy most ne fzóllyon. Az-után: azt gondolván : hogy a' következendő befzédünknek hallattátöl ama' Szolgát Jel-kellene-tíltanoin ; közelebb mentem ágyához, és, hogy ki-mennyen, sneg-parancsoltam. Ó erre úgy tettette magát, mintha alunna. Ezt bizony nein más okból tette : hanem, hogy koz-befzédünket meg-értse, és annak halznát-is vegye. De bár meg-súgták vólna az Istenek, hogy őtet a' Szobában hagygyam. így egéís befzédünket meg-hallotta vólna. Lntta vólna ártatlanságunkat, és bennünket végtére el-nemL 2 árúit