Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

'126 A' GYAPJAS VITÉZEK. erdőbe, mellyben húgommal egygyútt keser< vessen sírtam. Mellette jöve az arany gyapjas bárány, mellyet Atamásnak ajándékozott Neptun. Ezzel előnkbe állván, így fzóllott: íme, édes fiaim, elő-hoztam azon arany gyapjas bárányt, melly soha meg-nem-vénhedik. Ez nagy, és a' gondolkozást is felől-haladó Kints. Igen nagy boldogságára léfzen azon orfzágnak, mellyben gyapjának meg-tartására fzert tehetnek az emberek. Ezt meg-ígérte ugyan Neptún, de mind e'-koráig bé-nem - tölthette : inert se Athamás : se Görög-orfzág ineg-nem-érdemlerte. Meg-jelent nékem ezen éjtízaka Neptún, és azt parancsolta : hogy ezzel Fázisba mennyetek , • ott-is legyetek, még Atamásnak dühössége meg - nem - fz'íin. Addig-is fzükség: hogy közttetek, és Atamás között tengerek legyenek , másként békével nem élhettek. Ezek után kezünkbe adta édes Anyánk a' bárányt, nem magát, hanem azon ládikát-is, mellyben ama' Sárkánnak fogai tartattak, mellyet Kadmus meg-öle, 's-mellynek bőre a' vár' templomában tartatott. Ekkor láttuk utóllyára édes Anyánkat. El-búcsúztunk Thébától, és nagy sírások között Fázis felé tartottunk. Szerencsések valánk a' fzárazon. De midőn Szefztus-várossához értünk , tüstént éfzrevettük, hogy mind-eddig .az Isteneknek haragjok le-nem-forrhatott. Alig erefzkedtünk a' keskeny