Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)
III. SZAKASZ. III. RÉSZ. 113 HARMADIK RÉSZ. Temifzto ve/zedelme. A tamásnak ínóhoz vifzfza - hajlott fzeretetét meg-értvén azok, kik Temifztónak afzfzonyi uralkodását nem fzenvedhették ; alattomban megjelentették Atamásnak: hogy ínó nem csak élne, haiiem Parnafzfzus' högye mellett két fiaival , elég bátorságossan, lappangana. Ennek hallattára ki-mondhatatlan-képpen megörülvén Atamás ; úgy, hogy Temifzto erről semmit se tudna, egynehány afzfzonyokat ínó után küldött. Meg-iutette a' követeket: hogy, ha vifzfza-térne, magát Temifztónak ki-ne-nyilatkoztatná, hanem mind-addig, alatt a' városban lakna , még valami különös alkalmatosság magát elo-nem-adriá. El-érkezett ínó, és alattomban az al-városban lakott. Szünetlen abban törte fejét, hogy lehetne fzeméllyét leg-okossabb módra elrejteni. És íme, az emberi fzokás ellen, kii* lömb-képpen dolgozott. Gyakran fel-méne Temifztóhoz a' Várba. Nagy alázatosságát tettetvén, annak fiait Sfincziust, és Orkoménust nagyon meg-dicsérte. Hízelkedett néki mindenben, és magát fzólgálattyába ajánlotta. Mind-ezek sokáig tartottanak. Éfzre-is-vette ínó, hogy az idő hafztalanúl folyna, és Temifztónak méltósága fzünetleu öregbedae.^Hogy II 2 a'