Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

megerősítve azon állításunkat, hogy a társadalmi státusz egyszerű — az apáról fiúra szálló foglalkozás révén megvalósuló — reprodukciója immár kevésbé járható útja a gyors anyagi felemelkedésnek és a sikeresebb társadalmi beilleszkedésnek. Iskoláztatás és értelmiség Rendkívüli fontosságúnak mutatkozott a társadalmi beilleszkedés, a presztízs és vagyonemelkedés szempontjából az értelmiséggé válás. A zsidó orvosok és ügyvédek meghatározó szerepéről már szóltunk fentebb, most egyéb területekre is kiterjesztjük vizsgálódásunkat. Az értelmiségi foglalkozásokban mutatkozó túlreprezentáltságuk összefüggött a gyerekek iskoláztatásával. Szinte minden fontosabb forrástípus (anya) könyvek, lakosságösszeírások, végrendeletek és hagyatéki leltárak,melyek érintik az egyén státuszát jelentősen befolyásoló iskolai végzettséget, arról tanúskodik, hogy az iskoláztatás, a lehetőségekhez képest jó nevelés minden zsidó család stratégiájába beletartozott. Ha a vásárhelyi koldus nem adhatta alább két-három disznó tartásánál (Kiss Lajos), akkor a szegedi szegény zsidókról is elmondhatjuk, hogy fiaik számára legalább a polgári iskola elvégzését biztosították. A házaló özvegy egyetemet végzett fia természetesen nem tipikus, de napszámosok, házalók többsége esetében a fiúk mind valamilyen „polgári megélhetés" után néztek, több év polgári, kereskedelmi vagy egyéb szakiskolai tanulmányok után. Elemi oktatásra kezdettől fogva nagy súlyt helyezett a hitközség. Jellemző a tanítás fontosságának felismerésére, hogy a tisztán a tandíjból fizetett tanítók jövedelméhez azoknak is hozzá kellett járulnia, akik gyermeküket nem járatták iskolába.

34 Ugyanakkor a szegény zsidó gyermekek tandíjkötelezettségét teljes mértékben átvállalta az 1820-ban alakult Talmud-Tóra Egylet. A szegedi zsidók reformkori iskoláztatása két irányzat harcával telt el. Általános művelődési forma volt, hogy egyes családok tartottak tanítókat gyermekeik számára, illetve anyagiakkal jobban rendelkező tanítók létesítettek magániskolákat. Gazdag terménykereskedők (Pollák D. Simon, Kohen Ábrahám, Pollák Sándor) gyermekeikhez Csehországból fogadtak fel nevelőt. Az 1848-ban már 60 éves morvaországi Mahler Izsák pedig négyosztályos magániskolát tartott fenn.

35 Ezt kívánta nyilvánossá tenni az 1839-ben alakult Schulverein (iskolaegylet), s ezzel az oktatást teljes egészében a hitközség ellenőrzése alá vonni. A magániskolák és néhány magántanító ellen ugyanis egyre több szülői kifogás merült fel; a harmincas évek vagvonosodó zsidó családjai már nem elégedtek meg a héber nyelvű oktatással. A helyi feltételekhez igazodni