Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

mint egy hosszabb távon feltétlen megtérülő jó befektetést. A szegényebb alkalmazotti és munkás családok gyermekei a 4 elemi után legföljebb még a polgári, illetve a tanonciskolát végezték el. Lányoknál nem játszott ilyen fontos szerepet az iskoláztatás. Nem véletlen, hogy az anyakönyvek is csak a férfi esetében tüntetik fel a foglalkozást, ami nem egyszerűen forrástani probléma, hanem jelzi a zsidó lányokkal szembeni társadalmi elvárást : a háziasszonnyá válást. Hozomány nélkül azonban nem lehetett a zsidóknál egybekelni. Egyegy házassági szerződés a valóságos kereskedelmi ügyletek tárgyilagosságával és részletességével rögzítette az egybekelő felek kötelezettségeit. Ezt tapasztalhatjuk Policzer Sándor ékszerkereskedő és özv. Vierer Sámuel neszül. Sonnefcld Laura nagyváradi lakos között 1875. április 15-én keltezett házassági szerződésben is :

í:i „Szerződő felek a mai napon az izraelita vallás szertartása szerint törvényes házasságra lépvén, egymás iránti jogaikat s kötelezettségeiket úgy a házasság tartalma mint a házasság megszűnte utánra jelen szerződéssel szabályozni kívánván a következő módozatokat magukra nézve kötelezőknek kijelentik". E szerint a „férj elismeri, hogy neje házához illetőleg kereskedésébe az ezen szerződéshez csatolt és pecsételt listák szerint hozományul <043 Ft CO kr. értékű ingóságokat hoz, és ugyancsak hozományul a férj kezeihez <000 Ft készpénzt ad". A férj azonban csak kezelője, forgatója ennek a hozománynak, hisz felesége kikötötte, hogy a „leltár szerinti hozomány tulajdonjogát magának fenntartja, mit a férj bármi körülmények között akárki ellenében is elismerendi". Házasságuk felbontása esetére pedig kötelezték a férjet a feleség hozományának (8043 Ft 60 kr) „az elválástól számított két év lefolyása alatt" készpénzben való kifizetésére. De a visszafizetésig is, a volt feleség „élelmezésére, s netán gyermekek tartására havonként, s előlegesen 100 Ft-ot' mint a hozomány utáni kamatot" tartozott folyósítani. Figyelemre méltó az a mód, ahogy a házas felek gyermekeiről kívántak gondoskodni. Elválás vagy halálozás után „a gyermekek nevelését és tartását nemi különbség nélkül a 8 éves kor elértéig az anya, nctáni ennek elhalálozása esetén a férj leend köteles teljesíteni, -— a nyolc éves kor elérte után a fiúgyermeket az apa, a leány gyermeket az anya gondjaira bízatván ezek lesznek kötelesek tartásuk és további neveltetésükről saját költségükre gondoskodni". Nem volt ritka eset, amikor rokonságon belül házasodtak össze. A híres Eisenstädter család egyik tagja, Ignác, Eisenstädter Simon és Guttmann Anna fia 1855. augusztus 15-én elvette Eisenstädter Emmát, Eisenstädter Lajos és Szégál Narctt lányát. Egy másik családon belüli kapcsolatról közvetett úton értesülhettünk. Szokás volt gazdagabb zsidó, de keresztény családoknál is — hogy a náluk szolgáló munkások újszülött gyermekeinél a keresztszülői feladatot elvállaltál;, mintegy a társadalmi jótékonykodás sajátos formájaként.