Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

tanító. Ő az egyetlen lány a 48-as statisztikában, akinél foglalkozási ada­tot tűntettek fel. De érkezett tanító Prágából is Jan ta Mátyás személyé­ben. A hitközség alkalmazottai 1848-ban jórészt itthoni zsidókból kerül­tek ki. Klein József rabbi csorgrádi, felesége abonyi születésű, a községi kántor Wolfirger Izrael Homonnából került Szegedre, a sachter, Rosen­feld Leopold Mattersdorfból, a községi szolga Kairól. Több gyermekes kereskedői családban nem mindig lett minden fiú kereskedő. Általában a legidősebb lépett az apa nyomdokaiba, a kisebbek — egzisztenciális szükségszerűségből is — kénytelenek voltak más pályát választani. Ilyen családok gyermekeit gyakran lehet látni a különböző értelmiségi pályá­kon. Az elszakadás a szakmától és sokszor a családtól néha csak ideig­lenes, hisz a megszerzett tudást fel lehetett használni a család által vitt üzletben. Pick J. János terménykereskedő vállalkozásával kapcsolatos jogügyletek lebonyolításával öccsét, dr. Pick Dezsőt bízta meg. 40 Paut­zauer Miksa likőrgyáros halála utáni, részben családi, részben üzleti jogviszályok felhatalmazott intézője veje, dr. Ujj József volt. 41 Tehát a család eredeti vállalkozása és az értelmiségi pályát választott családtag elképzelései esetenként találkozhattak a rokoni, üzleti szolidaritás tala­ján bizonyos speciális képességek igényében, ill. kibontakoztatásában. Vannak foglalkozások, ahol valóságos dinasztiák alakultak ki kor­szakunkban. Ilyen orvos családnak minősíthetjük Herzl Mózes és Sala­mon családját. Mózest az 1845-ös összeírás még csak 80 Ft jövedelemmel rendelkező kalmárként tartotta számon, 1848-ban már kereskedőként szerepelt. Fia, az akkor 24 éves Fülöp „orvos-tudor" szakmában helyez­kedett el; 1859 szeptember 17-én elvette Pollák Simon gazdag kereskedő lányát. Az 187 l-es virilis jegyzéken 72. volt 161 Ft évi egyen esdadó val. Dr. Herzl Lipót már mint orvos érkezett Szegedre, hisz a születési a­nyakönyv 1845. augusztus 6-i bejegyzése Herzl Salamon apját „orvos­tudornak" nevezte, viszont a korábbi összeírásokban nem szerepelt. A szintén orvos Leopold fia 117 Ft adóval szerepelt az 1871-i virilis listán. Gottlieb Dávid ecetgyáros kisebbik fiának, Edének az orvosi oklevelét 1882. októberében mutatta be a közgyűlésnek a tiszti főorvos, mintegy illusztrálva, hogy híres kereskedő családok második-harmadik nemze­dékének tagjai szívesebben fordulnak értelmiségi pályák felé. Reiner József szegedi hajhásznak legkisebb fia tanuló, középső fia Zsigmond orvos volt. míg a legidősebb, de már külön háztartást vezető fiú folytatta apja kereskedését. Bern heim Izsák pozsonyi hajhász esete azért érdekes, mert két elme­beteg (Sándor és Léni „eszelős") gyermeke mellett felnevelt egy orvost is, Sámuelt. A kereskedői és orvos családok összefonódását példázza a morva zülő tői zárnazó Kotányi (Kojat'iner) Sándor kereskedő és a Csehországból (Serovitz) bevándorolt Singer Vilmos orvos lányának 1853. március 20-án kötött házassága. A jónevű, gazdag paprikakereske-

Next

/
Oldalképek
Tartalom