Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

ményű tudósokról, emberekró'l. Velük szemben a másik szárnyat Zolnai Béla, valamint részben Sík Sándor, Várkonyi Hildebrand s Marót Károly képviselte. Az újító kedvet, a nyitást a karon mindenképpen ők jelentették. Ők voltak azok, akik — függetlenül saját tudományos beállítottságuktól — a szemléleti, módszerbeli, sőt tárgyválasztási újítást leginkább szorgalmazták; akikre egy Szerb Antal típusú irodalmár is leginkább számíthatott. A tárgyi igazsághoz tartozik azonban, hogy a kar egésze (Horgert s Kugotowiczot leszámítva) nem állt szemben Zolnaiék reformtörekvéseivel, sőt bizonyos határok közt s bizonyos pontokon talán támogatta is azt. 4. (A két mentor: Zolnai és Sík.) Szerb Antal legfőbb támogatója a szegedi egyetemen azonban csak Zolnai Béla és Sík Sándor lehetett

21 — s nemcsak szakterületük okán. 1934-ben ők voltak a legfiatalabbak is a professzorok közt (a náluk fiatalabb Deér még nem kapta meg professzori kinevezését!); Zolnai 44., Sík 45. életévében járt. Szerbbel mindketten személyes kapcsolatban is állottak. Sík Sándor annakidején a budapesti piarista gimnáziumban tanára, sőt kedvelt cserkészparancsnoka volt. Kapcsolatuk mint Szerb diákkori naplójából kikövetkeztethető, nagyon meleg, szívélyes kapcsolat lehetett. Sík „tanár urat" a kisdiák kimondottan eszményképének tekintette, és Sík is kedvelhette tanítványát. Tehetségét, irodalomtörténészi kvalitásait később is méltányolta. Kettejük irodalomszemlélete természetesen nem egyezett meg, de — Radnótiék példájából tudjuk — Sík még a Szerbénél „deviánsabb" irodalmártípust is tudta méltányolni, vagy legalábbis tolerálni. Beállítottsága legfőbb jellemzője egyébként éppen egyféle pedagógiai nyitottság, tudatossá emelt tolerancia: a többszólamúság tudatos pártolása volt. Természetesnek tarotta a „különvéleményt", a különböző irányzatok, törekvések egyidejű jelenlétét az irodalomban, s az irodalomtudományban. S ha valaki, akkor Szerb Antal még mindenképpen belefért, sőt belekívánkozott abba a többszólamúságba, amely Síknak eszménye volt. Zolnai és Szerb kapcsolatát ugyancsak egyféle tanár-tanítványi bensőség jellemezte. Zolnai még mint fiatal magántanár, a pesti egyetemen tanította Szerbet. Ennél is erősebb motiváló volt azonban, hogy kettejük irodalomról alkotott fölfogása igen közel állott egymáshoz. Az a szellemtörténeti pozíció, melyet — a szegedi egyetemen egyedül — Zolnai elfoglalt, sok ponton megegyezett a Szerbével; sőt, tudjuk, Zolnai hatott Szerbre, Szerb Zolnaira. Aligha véletlen, hogy a szellemtörténet legjelentősebb magyar folyóiratának, a pécsi Minervá-nak mindketten rendszeres munkatársai voltak, s miután Zolnai Szegeden folyóiratot alapított, az új lapnak, a Széphalomnak Szerb állandó, sőt jellegadó munkatársa lett. Személyes kapcsolatuk s rokonvonásaik ismeretében is már természetesnek kell tartanunk, ami Szerb habilitációjának történetéből nyilván-