Apró Ferenc: Gergely Sándor az aktivisták szobrásza (Szeged Művelődéstörténetéből 3. Szeged, 1986)

előtt pályatervét elkészítené, szükségesnek tartotta megtekinteni a helyeket, ahol az emlékmű elhelyezhető lenne, s csak miután az alkalmas helyet megtalálta, fog bele a tervezésbe. ... A művész a legalkalmasabb helynek az emlékmű elhelyezésére a kenyérpiac teret találta..." (90.) A Makói Reggeli Újság így írt : „Gergely Sándor ma felkereste hivatalában Nikelszky polgármestert, akinél a világháború makói hőseinek tervezett emlékműve felől érdeklődött. A hősök emlékművének felállítása körül folyt közgyűlési tárgyalások idején Gergely Sándor is jelezte azt a szándékát, hogy részt kíván venni a pályázaton. Pályaművének beküldése azonban elmaradt, most azonban... hajlandó pályamunkát illetve tervet készíteni" (89). A Makói Reggeli Újság interjút készített a művésszel: „Gergely szobrászunknak — mert hisz ő mégis a mienk — tavasszal jelennek meg a drezdai Kämmerer Verlagban [így!] művészetfilozófiai dolgai, egyelőre német nyelven... Megemlítette még, hogy a jövő hónapban Svédországba utazik egy ottani nagy műgyűjtő meghívására... Most, amikor interjúm leírom, jut eszembe, említette, hogy egy Németországban élő írónk [az ő] életrajzát írja meg regény alakjában, ahogyan egy kisfiú Heves korában elindul egy vidéki magyar városból be a nagyvilágba. Koplal a művészetért, ezer bajon átküzdve magát, minden eszközt felhasználva a cél felé tart. Először csak egy kis lelkes kör ismeri el sokoldalú tehetségét, ahogyan ez a kör állandóan bővül, és egyszerre csak Berlin, e nagy világváros jobban ismeri, mint a kis vidéki város, ahonnan sok-sok évvel ezelőtt megindult" (91). A művész elmondta még, hogy a Gergely-házaspár jó barátságban van a Berlinben élő Brüll Adéllal, Ady Lédájával. Gergelyné hagyatékában fönnmaradt a Brüll-testvérekről készült fénykép, mely a kutatók előtt ismeretlen. Nincs rá adat, hogy végül Gergely valóban pályázott volna a hősi emlékre. A megbízást — az Espersit is támogatta — Pásztor János kapta. Alkotását 1929-ben állították föl Makó főterén. 1924-től kezdve nem sok mondanivaló van. Megszűnt a Gurlitt cégnél a tanácsadói állás, és a Gergely-házaspár anyagi helyzete megrendült. Máról-holnapra éltek. Gergelyné varrást vállalt, ez jelentelt szerény, de biztos megélhetést. Férje egyre inkább elkedvetlenedett. Alig-alig dolgozott, öntésre nem is gondolhatott. Megpróbálkozott a fotózással is. Néhány útkereső, de egyéni látásról valló fölvétele hazakerült. Gergelyné nyaranta Szegedre utazott édesanyját meglátogatni. Egyik alkalommal Eidus Bentian fogásznak ajándékozta — fizetség fejében — Gergely Juhász-portréját. A mű Eidus özvegyétől 1958-ban került a szegedi múzeumba. A talaját vesztett Gergely előtt 1932-ben ismét fölcsillant egy reménysugár. Günther Birkenfeld íróval megalapította a Neue Welt című lapot,