Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

2. A Szegedi Fiatalok és a Le Play House : a Field Studies csoport A dudari falutanulmányozás megszervezője természetesen, mint Csaplár Ferenc is megjegyezte, nem véletlenül lett a Művészeti Kollégium. A szegedieket, pontosabban elnöküket, Buday Györgyöt „régi" kap­csolat fűzte a Le Play House-hoz. A III. Nemzetközi Szociális Kongresszust 1936. július 12. és 18. közt Londonban tartották. 10 A kongresszuson, amelyen Magyaroroszág is képviseltette magát, s amelyen az eredeti tervek szerint Buday György is részt vett volna, a Le Play House szervezte meg. A rendezvény német nyelvű nyomtatott programját, mint a „nemzetközi főtitkárság" vezetője az Institute of Sociology (Le Play House) főtitkára, Alexander Far­quharson állította össze s „írta alá" ; a részt venni kívánóknak az ő címére kellett elküldeniük jelentkezésüket, előadástartási szándékukat stb. A kongresszus szervezésében magyar részről a Vöröskereszt egyik vezető aktivistája, Lukács Sarolta vett részt, Budaynak vele való levelezéséből tudjuk, hogy — a magyar előkészítő bizottság kérésére — a Szegedi Fiatalok, ill. képviseletükben Buday György is részt vett volna, sőt elő­adást is tartott volna a kongresszuson. 11 Buday ugyan ekkor nem jutott el Londonba (édesapját váratlanul meg kellett operálni, őt pedig az ope­ráció már Budapestről szólította haza), 13 Alexander Farquharson hori­zontjába azonban alighanem Buday is, a Szegedi Fiatalok is bekerültek. Ez, a későbbiek szempontjából, fontos momentumnak bizonyult, mert Farquharson az Institute of Sociology főtitkáraként vezetője volt az intézet ún. Field Studies csoportjának is. A Field Studies csoport az Institute of Sociology keretein belül — szo­ciológia iránt érdeklődőkből — szerveződött meg, s alapvetően a helyszíni terepmunkán, ill. ennek elsajátításán alapult. Az intézet kibocsátotta programismertetőben (1937) Farquharsonék — nem sokkal a dudari út előtt — így jellemezték a csoportot: 13 „A »Field Studies in Sociology«-t [hozzávetőlegesen: a helyi, helyszíni szociológiai kutatásokat — L. A.] a Le Play House megnyitásától, 1920­tól szervezi, ennek előtte olyan testületek gondozták, mint a Cities Committee of the Sociological Society [= a Szociológiai Társaság Városi Bizottsága], a Regional Association [= Területi Szövetség] és a Civic Education League [= kb. Közművelődési Egyesület], amelyek később az Institute of Sociology-ban egyesültek. A néhai Mr. és Mrs. Victor Bradford, akik a Le Play House létrehozá­sára az anyagi alapot előteremtették, nagy figyelmet fordítottak a hely­színi kutatásokra, amely tevékenységet a szociológia tudományának fejlesztéséhez alapvetőnek tartottak. Az új központ számára ők válasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom