Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Vincze Gábor: Az igazoló bizottságtól az egyházi bíróságig. Református lelkészek üldözése a negyvenes-ötvenes évek Hódmezővásárhelyén

kosista debreceni püspökkel. Péter Jánossal karöltve végezte az egyház „megtisztítását" a „reakciós", kulák", „bethánista"

14 stb. lelkészektől. A tisztogatások az esetek többségében azzal jártak, hogy az egyházi elöljárók (eleinte Péter János püspök, később Munkácsy György esperes) - Óvári László kezdeményezésére - önkényesen „áthelyezték" az illető lelkészi egy távoli megyébe (általában Szabolcs-Szatmárba vagy Hajdú-Biharba), illetve olyan helyzetei teremtellek, hogy maga a lelkipásztor kérte az elhelyezését, esetleg a nyugdíjazását. Ha valaki ellenszegült és nem akart „önként" távozni, egyházfegyelmi elé állították. Az első lelkész, akinek távoznia kellett, Eperjesi Mihály volt. 1949 decemberében két iskolás lányt, akik a hittanóráján - föltehetően provokációs célzattal - ki-be járkáltak az osztályterembe, fölpofozott. Hiába kérték még az érinteti! - szülök is, hogy maradhasson meg állásában, a tanfelügyelőség fegyelmit indított ellene és az iskolából eltávolíttatta. Bár három hónapi vergődés után visszahelyezték munkakörébe, de úgy tűnik, hogy a helyi hatóságok ezt követően is zaklatták. Emiatt azt kérte Péter Jánostól, hogy helyeztesse el a városból. Végül félévi székkutasi segédlelkészkedés után teljesült a kívánsága: 1953. június 1-től a nyírbátori gyülekezet lelkipásztora lett a nyugdíjba vonulásáig. Tarjáni lelkésztársának, Seres Bélának az volt a „bűne", hogy templomot akart építtetni. A presbitérium megszerezte a telket, és 1951 tavaszára elkészíttették az építési tervet. Ekkor azonban bizalmas úton értesült arról, hogy a helyi tanácsnál az építési engedély megadása nem fog könnyen menni. Ezért bízottja vagyok, ezenkívül pedig, hogy érezzék, hogy az állam megbízottjával állnak szemben, az állami kötelességek teljesítése terén jó munkát végző papokkal szemben figyelmesebb bánásmódot tanúsítok, ez igen bevált módszer." CsML, XXIII. 3., 31. fond, 149. ő. e., 0012/6/1953. sz., Óvári László 1. negyedévi munkaterve (1953. január 20.) 14 A Belhánia (CE Szövetség) az USA-ból származó, a 20. század elején Magyarországon is elterjedő lelki-megújulási mozgalom volt a református egyházon belül. Az 1903-ban alapított Bethánia Egylet a CE-mozgalomra jellemző módszereket (evangelizációk, konferenciák, csendesnapok, bibliaórák, személyes lelkigondozás stb.) kívánta meghonosítani, célja pedig „a keresztyén könyörülő szeretet" gyakorlása és „az igazi keresztyén élet felvirágoztatása" volt. .aEbredési gócok" főleg az ország keleti és déli részében (Zemplénben, Szabolcs-Szatmárban, Békésben, Csongrád megyében) voltak. Bár a Bethánia Egyesületet 1950 januárjában „önfeloszlattatlák", de a későbbiekben a Bethánia lett az „egyházi reakció" szinonimája. (Kossá egy 1951. október 31-i beszámolójában külön kitért a „bethánista reakció" problematikájára: „A betánisták, mint legális szervezet már 1950-ben feloszlottak, megszűntek. De nem szűntek meg ténylegesen. A református egyházon belül működnek illegálisan [...]. Szemben állnak a hivatalos egyházi vezetőséggel és különvonalat képviselnek, [...] a legreakciósabb ellenséges papokra támaszkodnak." Idézi Kiss, 2006/b 1366. o.) Az egyesület föloszlattatása után a bethánisták Csongrád megyében is aktívak maradlak is, egyebek mellett Vásárhelyen is, az egyházon belül működő hitbuzgalmi csoport, a „Délvidéki Ébredés" kereteit felhasználva. '' Óvári egyik jelentéséből kiderül, hogy csak 1952-53-ban tizennégy lelkipásztort helyeztek el Csongrád megyéből !