Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Vincze Klára: A vőfély szerepének változása Csongrádon a 19-20. században

A lány szülei viszonylagos nyugalommal hallgatták végig a számokban is kifejezett kérést, majd az érdekeik védelmére felbérelt „tüzes nyelvű banya" védelmébe vette a menyasszonyi ládát és ágyat. A szócsata addig tartott, míg a vőfély ki nem engesztelte a banyát egy pár garassal. Ezután a lány ládáját és ágyát a vőlegény szüleinek házába szállították. Másnap ismét megjeleni a vőfély a lányos háznál a vőlegény esküvőre hívő üzenetével: „ Hétfőn (vagy bármely napon) reggel korán a harangszót lessé, gyöngyös koszorúját a lejére tegye és azt a Boldog Asszony templomába vigye..." Menyasszonyát virágokhoz hasonlítja leendő férjeura: „...gyönyörű virágja, aranyos gyémántja, czédrusa-nádrusa, szép kábunkulusa." (Ugye milyen jó lenne kedves Nőtársaim, ha bennünket is hasonlóképpen kérnének, vagy kértek volna meg?) A templomi esküvő után a fiatalok saját szülői házukba mennek, a vőlegény vőfélye pedig pontosan harmadszor jelenik meg a lányos háznál, ahol egymás után még háromszor kéri meg a lányt, más-más szöveggel: „...na sajnáná szárnyunk alá bocsátani azt a magzatot, a mejiket egynehány nappa ennek előtte ejegyzettünk egy gyűrűvé egy kendöve, a kit mai napon a Boldog Asszony templomába a szent hitnek pécsétive lépécsétötünk...." A harmadik kikérésnél már jelen volt a vőlegény is egész háza népével együtt, és vacsoráig eljártak egy pár táncot közösen. A régi csongrádi lakodalmakban nem péntek este terítettek, ahogy manapság szokásos, hanem szombaton az esküvő után-bárki beállhatott segíteni a násznépből, nem volt ismeretes a fogadott segítségek rendszere. A közös terítésnél szükség volt a jó lakodalmi hangulat előkészítésére, ezért a vőfély külön verssel tisztelte meg az asztalterítés és a tányérrakás müveletét. A lakodalmi menü is más jellegű volt a 20.századi falusi parasztlakodalmakban megszokotthoz képest: nemcsak a tyúkhúsleves-pörkölt-sült húsok-néhol káposzta-apró sütemények-torták repertoárt ették végig a vendégek, hanem a leves után külön feltálalták a leveshúst tormával, aztán a káposztát, majd tyúkhús rizskásával következett, a pörkölt után ismét kását kaptak a vendégek Váry Gellért szerint. A végén hagyományosan a pecsenyéket, majd a tortákat szolgálták fel, köztük a legdíszesebb természetesen a menyasszonyé volt. A vőfély klasszikus, és legnehezebb szerepe itt teljesedett ki: minden ételnek más felkonferálás járt, a vendégeket vacsora közben is szórakoztatni kellett találós kérdésekkel, tréfákkal. Az ételek széles skálája nemcsak a versek biztos tudását és pontos időzítését követelte meg a vőfélytől, de a tálalásban, a tálalók sorba állításában is segédkezett, menet közben pedig folyamatosan ellenőrizte az étkek ízét és hőmérsékletét. A 20. században a lakodalmi szokások egyrészt egyszerűsödtek, másrészt előtértbe került az egyéniség szerepe az anyagiak korlátozó tényezője