Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - N. Szabó Magdolna: Él-e még a tápéi gyékényszövés?

kábbra és sűrűbbre szőtt változatait a használathoz igazították. A szövetkezeti háziiparban a jól összevert, keményre szőtt bőrgyékényt készítették elsősorban, erről tanúskodnak a leltári jegyzőkönyvek is. A műanyag, és nagyipari textiltermékek megjelenéséig óriási kereslettel bírtak. És persze nagy számmal készültek gyékényszatyrok is, amelyek a szövött gyékény mellett mind a mai napig népszerűek. A tradicionális tápéi gyékényszatyroknak idővel számtalan divattáska variánsán találták ki a leleményes aszszonyok. Az 1960-as évektől kezdve, a győri páros megjelenésével egyre inkább kiszorult a szövetkezeti termelésből a szövéssel készített, fonott fülű kismónár és nagymónár. A Győr vidékéről (Bősárkányról) átvett forma - a nevét is innen kapta - rámára készített, fonott táska, amelyet a tápéi asszony addig nem ismert. Idősek közül sokan sohasem sajátították el ennek készítését. A strandtáska divatnak köszönhetően igen gyorsan terjedt az új „modell". A dokumentumok jól érzékeltetik az országos háziipari kiállításokra szánt tárgyak listája alapján a hagyományos formák eltűnését, a szövetkezetben előállított termékek változatosságát. A tradicionális háziipar ezekben élt tovább. Az évszázadok óta használt portékákat, piacos szatyrokat, gyékénytakarókat, őrcsizmákat leváltották a strandtáskák, műanyag ponyvák, gumicsizmák. A hagyományos termékek egyre szűkülő piaca mellett a Tápéi Háziipari Szövetkezet az új tervezésű készítmények gyártásával kereste fennmaradásának tartalékait, míg végül az 1980-as évek végére teljesen meg nem szűnt a szövött gyékény és a szatyrok termelése. Gyékényből ekkor még készültek bútorok, fonott asztalkák székekkel, vázák és egyéb lakberendezési, kiegészítő cikkek, de a legnagyobb bevétel nem ezekből származott. Az üzem utolsó évtizedeiben a fenti- portékák mellett a gyékényfonatú szék üléslap emlékeztetett a tradicionális háziipar legfontosabb alapanyagára. A szövetkezeti gyékényes részleg megalakulástól megszűnéséig tartó időszakának részletes története még számos adat feltárását teszi szükségessé. Recens anyaggyűjtést kíván a szövetkezeten kívüli, kis mértékben, de fennmaradó gyékényes munka jellemzése. Gondolunk itt a tradicionális alapokon, otthon, általában nyugdíj kiegészítésként végzett gyékényszövés, fonás kérdésére. A hagyományos háziipari cikkekhez ragaszkodó vevők egészen napjainkig meghatározott helyen juthattak, juthatnak hozzá a ma már inkább falvédő és szőnyeg gyanánt használt gyékénytakarókhoz, a tartós és tetszetős szatyrokhoz, az ajándékként igen kedvelt tápéi gyékénypapucsokhoz. A piaci kereskedőknek, a szívósan továbbélő régi, hagyományos munkamegosztásra emlékeztetően a helyi kofák, szedők gyűjtötték össze a háznál elkészített portékákat. Többen pedig saját piacot kialakítva,