Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - Balogh Csilla – Türk Attila: Beszámoló az M5 autópálya nyomvonalán 2005. évben végzett ásatásainkról

kezdődött el. A Kiskunfélegyháza és a Szeged É-i csomópont közötti, mint­egy 48 km hosszú szakasz építését két cégcsoport kivitelezte. Mivel az alvállalkozók között a munka km-szelvény szerint volt felosztva, ezért má­jusban több helyen egyszerre indult meg a munkálatok első fázisa, a humuszolás. A földmunkák felügyeletét úgy láttuk el, hogy minden nap É-i és D-i irányból is végig mentünk a nyomvonalon, a legfontosabb szakaszokon pedig technikusaink folyamatosan jelen voltak. Annak ellenére, hogy a megtelepedés szempontjából különösen kedvező területeket és a már koráb­ban, a megelőző feltárások során megkutatott területeket különösen figye­lemmel kísértük, új lelőhely nem került elő. Ez azzal magyarázható, hogy a legtöbb helyen a humuszolás során csupán a növényzet gyökérzónáját és a legfelső humuszréteget távolították el. Feladatunk volt a sztráda két oldalán húzódó vizesárkok kialakításának nyomon követése is, mivel ezek mélyebb (0,5-2 m) talajszintekbe is le­nyúltak. A vízelvezető árkok falában több helyen is észleltünk beásást (4. kép), melyeket minden esetben megkutattunk, dokumentáltunk. Kivétel nélkül valamennyi recens objektumnak bizonyult. A nyomvonal néhány szakaszán talajcserét végeztek a kivitelezők, melynek során 2004. június 16-én Kiskundorozsma határban egy új, koráb­ban még nem ismert lelőhely került elő. Kiskundorozsma-Pick ülepítő-tározó (26/67), M5 77. lh. 2004. június 15-én Kiskundorozsma térségében, a 158. és 159. km kö­zött új régészeti lelőhely került elő, melynek területén a Móra Ferenc Mú­zeum a törvényi előírásoknak megfelelően azonnal leállíttatta az építési munkálatokat, és 2004. június 16-án megkezdődött a leletmentő feltárás, amely 2004. augusztus 10-én fejeződött be. A Pick ülepítő tározójának K-i magaspartján — amely eredetileg egy természetes tó volt —, egy horizontális, kelta telep részlete került feltárásra. A megkutatott, valamivel több, mint 18 000 m -nyi terület az autópálya nyomvonala mellett egy tervezett vadátjáró területére is kiterjedt. A telepet Ny-ról az egykori tó határolta, az É-i és D-i oldalon megtaláltuk a település szélét jelentő erődítési árkot, K-i irányban azonban még egészen biztosan folytatódik a település, az autópálya nyomvonalán kívül. Mivel a természet­földrajzi viszonyok indokolták, kutatóárkokkal az előzetesen kijelölt terület­től É-i és D-i irányban is tovább folyt a munka a lelőhely teljes kiterjedésé­nek biztos lehatárolása miatt. É-i irányban mintegy 150 m hosszan kilenc árkot, D-i irányban pedig 800 m hosszan tizennégy árkot húzattunk, ame­lyek leletmentesek voltak. Összesen 497 vaskori objektum került feltárásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom