Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A Temesi Bánság településtörténetéhez

táknak hat, az kézműveseknek 15 évi adómentességet. A király kceptálta a rendek javaslatát az adómentességről, és azzal is egyetértett, hogy a telepesek főként a Német Birodalomból jöjjenek. Ezzel tudomásul vette, hogy a török pusztítás okozta népességveszteség pótlása német birodalmi lakosságának a rovására történik. Jellegzetes merkantilista fölfogás ez, mely a népességszaporodást az első helyen kezelte. Az impopulatio magyarokra káros vonása, hogy a bécsi udvar megtiltotta magyarok beköltözését a Bánságba, holott a demográfiai veszteség sehol nem volt nagyobb, mint ott. A magyarok csak 1778-tól telepedhettek meg a Bánságban, mikor Mária Terézia a területet megyei közigazgatás alá helyezte. Szerbeket és románokat, jóllehet ortodoxok voltak és így nem feleltek meg a királyi elvárásoknak, a bécsi központi igazgatás mégis megtűrt. Miközben a centrális hatalom a Bánságot kivonta a Szent Korona illetékességéből, elősegítette a terület népességének nemzeti átrendeződését. Nem beszélhetünk tudatos németesítésről, mert a kolonizáció mögött nem volt nemzeti ideológia, de maga a lakosságigény objektíve vezetett el az ország legtarkább etnikai összetételéhez. A császár ebben abszolutista szándékait látta megvalósulni, és távol állt tőle minden nemzeti cél vagy germanizáló szándék. Ha feltételeket szabott, akkor inkább vallásiakat, mert a katolikusokat jobban várta, mint a luteránusokat vagy kálvinistákat. Amikor Salzburg érseke alattvalóitól a protestánsok kitaszítását követelte, Károly saját királyi birtokáról, Salzkammergutból Erdélybe deportálta az evangélikusokat. Nem úgy tett tehát, mint az érsek, aki a Német Birodalomba űzte őket, mert nem akarta vallási okokból más hitű alattvalóinak a telepesenergiáit és adózási potenciálját veszni hagyni. Károly ügyesen kombinálta a vallásüldözést a kameralizmussal. 1723-bán bocsátotta ki telepítési rendeletét, melyet a magyar országgyűlés is törvénybe iktatott. A toborzás a feltételek pontos leírásával történt, hogy alacsony szinten tartsák az illúziókat. 1724-től már senkit nem engedtek át az Örökös Tartományok határán, aki az új egzisztencia teremtéséhez szükséges megfelelő vagyont nem tudott kimutatni. 1726-tól a jövevények csak császári útlevéllel érkezhettek az országba. Ennek ellenére sem csitult a kivándorlási láz, sőt olyan méreteket öltött, hogy a birodalmi tartományurak csak a vagyonuk 5-10%-át kitevő illeték lefizetése után engedték el alattvalóikat. Fokozatosan azonban egyre kisebb lett a rendelkezésre álló állami földalap, már az első bevándorlási hullám már szűkítette az utánuk érkezők életlehetőségeit, az a következőkét és így tovább. Károly halála után röviddel le is fékeződött a német bevándorlás. Az elért eredmények így is figyelemre méltóak. A bécsi udvar teljesítménye kiemelkedő az utolsó nagy „Drang nach Osten" levezénylésében, az embermozgatás állami koncentrációjában és szabályozásában, mely mel-