Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A Temesi Bánság településtörténetéhez

török háborúk okozta civilizációs veszteségeket mielőbb pótolja, sőt új fejlődést indítson el. A népesség pusztulását nem állíthatta helyre csak belső migráció. I. Lipót az 1683-i kahlenbergi győzelem után Bécs környékét még az Örökös Tartományokból verbuvált vándorlókkal telepítette be. 1689-ben azonban már egy olyan telepítési pátenst adott ki, mely az egész Német Birodalomnak szólt. „Az ellenséges és saját hadseregétől, valamint az idegen menekülő népek fosztogatásától sújtott és tönkre tett Magyar Örökös Királyság népességének emelésére" alkotta meg toborzó felhívását, amely különösen Dél-Németországban talált kedvező visszhangra. Károly trónralépéséig azonban mégis kevés történt. Hátra volt még a török végleges kiűzése, meg kellett nyerni a zentai, majd a péterváradi csatát, Belgrádot fel kellett szabadítani, hogy Szent István koronájának valamennyi alkotó része újra szabad legyen. A visszavívott ország lakossága 1720-ban alig volt több 4 milliónál. Egy négyzetkilométerre átlagosan 12 lakos jutott. A migráció egyben társadalmi esélyt is adott a földesúri alávetettségből szabadulni akaró jobbágyoknak, hogy a királyi Magyarország és Erdély falvaiból az akkor még gazdátlan volt hódoltsági területekre költözzenek. Elhagyott helyeik sajátos módon, a császár merkantilista támogatása és szervezése nélkül népesültek be aztán. Az üresen álló házakba, udvarokba, portákra az ország szélén főleg románok és szerbek, az ország belsejében szlovákok, horvátok és rutének költöztek be. A románok és szerbek saját üresen hagyott határszéli szálláshelyére a szomszédos fejedelemségekből további népcsoportok érkeztek, s magukat a kétfejű sas védelmébe adva új egzisztencia alapításába és vagyonszerzésbe fogtak a Habsburg-oszmán határ mögött. Ez volt Magyarország újkori történetének legnagyobb belső migrációja, és az idegen ajkú népek legkiterjedtebb spontán bevándorlása. A spontán népmozgalom mellett szerepet játszott a tervszerű impopulatio is. Magyar földesurak a Rákóczi-szabadságharc után a maguk kezdeményezéséből toboroztak kolonistákat a Német Birodalomból, akiknek elegendő mennyiségű földet tudtak fölajánlani megélhetésükhöz. Felhívásuk legnagyobb visszhangra a fölső Dunánál és a Rajna mentén talált, mert ezek a területek relatív túlnépesedéstől szenvedtek a XVIII. század elején. Sokan megalapozatlan illúzióval érkeztek Magyarországra. Úgy gondolták, hogy könnyű birtokba vétel lesz, a rozs a pusztában búzává változhat. Ezért nem maradtak el a csalódások sem, és sok telepes kudarcot vallott, a behívottak menekülni próbáltak a nehéz körülmények elől, de gyakran csak a koldusok seregét gyarapították vidéken. Hangsúlyozzuk, hogy ilyen is volt, de a túlnyomó többség megtalálta Magyarországon számítását. A földesurak az 1722-i országgyűlésen azzal kéréssel fordultak Károlyhoz, hogy engedélyezzen a Birodalomból Magyarországba érkező kolonis-