Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Tóth F.: Az apátfalviak hite

szentelte. A földre le volt téve, abból lehetett vinni egy kis marékkal." (Most a pap a templomban szenteli meg a Márk napjához legközelebb eső vasárnap a műanyag ládában bevitt, lekaszált búzát.) Mély vallási buzgalom hozta létre a királyhegyesi és csanádpalotai út találkozásánál a Langó-keresztet. Langó Mihály és felesége, Balog Anna Isten dicsőségére 1866-ban állíttatta. Szűcs János plébános szerint Langó Mátyás jóravaló, buzgó katolikus, aki fél éjszakát is elimádkozik tanyája sarkán lévő kereszt előtt, sőt a tanyai nép a Langó kereszt előtt végez ájtatosságokat, különösen pénteken és vasárnap is, mikor az utak miatt vagy más okból misére nem mehet. A makói országút mentén, a Csörgőn túl áll a Kiss Lajos-féle kereszt. Tovább haladva a makói műút mellett van az egykori Macsán tanyánál a Macsán- vagy határkereszt. A Királyhegyes felőli út közelében áll a Kardos Nóé féle kereszt, ezt a község egykori bírája emelte. Mindhármat ma is gondozzák. A keresztjáró napokon könyörgő körmenetet tartottak az 1940-es évek végéig. A Kereszt utcai, továbbá a faluvégi és a temetői keresztekhez mentek. Ezeken az iskolás gyerekek éppúgy részt vettek, mint a búzaszentelö körmeneteken. Az apátfalviak rendszeresen látogatták a búcsújáró helyeket. A legemlékezetesebbek a radnai búcsúk voltak. Ma is büszkén emlegetik, hogy a radnai kálvária első stációját ők emelték. Trianon után már nem igen mehettek. A 81 éves Langó Mátyásné a két háború közötti emlékeit így idézte föl: „Radnára jártunk, ott voltak rokonai az uramnak, és búcsúra az összes rokonság odagyűlt, ott találkoztunk. Abban az időben még a templom is nagyon szegény volt, mert innen vittem a szidolt, hogy a feszületet és a gyertyatartókat ki tudják tisztítani. Ahol aludtunk, az egy nővér volt, ott dolgozott a plébánián. Volt átjárási könyvünk. Nagylakig mentünk vonattal, ott átszálltunk, és onnan Aradig, Aradról Radnáig. A vonaton nem volt ének és ima. Ünneplő ruhában mentünk, végig avval voltunk. Olvasót, imakönyvet vittünk magunkkal meg keresztet, avval jártuk végig a golgotát. Minden stációnál imádkoztunk. A reggel ezzel kezdődött. Aztán következett a mise. Nagyon sokan voltunk. Volt úgy, hogy nem fértünk be a templomba. Ilyenkor mindenki magába szállt és meggyónt, ott mindenki áldozott, a románok is. Volt ott egy hosszú folyosó, ott voltak a gyóntatószékek. Sok nyomorék gyerek ült a lépcsőn, kéregettek. Aztán mentünk a búcsúba, sok szentképet árultak, és onnan a szállásra. Az asszony egy ebédet mindenkinek adott, akik ott aludtak." 1933-ban ötszáz Csanád megyei búcsús indult el Mária-Radnára, de a román határőrök csak 150 búcsúst voltak hajlandóak átengedni. A járási főszolgabíró telefonon érintkezésbe lépett a bukaresti román hatóságokkal,