Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele J.: Kőcsönmunka-hagyományok Tápén

Az 1970-es nagy árvízveszélyt követő években Tápén igen sok régi ház lett ár- illetve belvizes. Az új megépítésére nem kevés kamat mentes kölcsönt, illetve a szegény családok vissza nem térítendő segélyt is kaptak. Ez időtől fogva vált szokássá, majd általánossá, hogy a családon kívüli segítségek már nem gyakorolták a kölcsönmunkát. Akik, mint a családhoz bármilyen szálon tartozók ezután is eljártak segítkezni, azok számára volt reggeli és ebéd, de a vacsorát otthon költötték el. Ugyanazok időktől vált szokássá az is, hogy napközben egy-egy hűtött fröccsöt, mások hideg sört ihattak, amikor megszomjaztak. Emellett állandóan volt feketekávé és citromos tea is. Nem csak módos helyen, legalább kétnaponta sült kőttes: krumplis-, vagy túrós lepény, lekváros kifli, hogy „ha mögviszketött a szánk, hát csömögéztünk". A kölcsönmunka kezdeti szakaszára, annak kialakulására nem tudunk időt mondani. Csupán föltesszük, hogy a századfordulón kezdődhetett ez a szép szokás, éspedig abból gondoljuk, hogy az 1879. évi árvízpusztítást követően szinte új falu épült, s az ágasos-csömpölyegös építkezésnél igen sok kézre volt szükség. S ha nem volt elég a családban, jöttek a szomszédok és a nem rokonok is, mert végzett munkáját mind visszakapta. Ily módon Tápén az építkezésnél végzett köcsönmunka-hagyomány közel egy századot élt meg. A mai építkezőknél ez a - végtére - takarékosság forma annyira egyszerűsödött, hogy jelképesen tesznek-vesznek, amely mozdulatok főként az időseket emlékezteti a kőcsönmunkára. Egy-egy házépítésnél tehát sokan dolgoztak úgy is, mint családtag, és úgy is, mint kőcsönmunkát végzők. Amíg a családtagoknál egyszerűen természetes volt a segítkezés, addig a kőcsönmunkások legtöbbször nem családtagok voltak. Ami viszont nem jelenti azt, hogy a családtagok munkáját az építkezők ne adták volna vissza. Aki nem építkezett, annak segítettek acatoláskor, kapáláskor, aratáskor, őszi szalmahordáskor, cukor- és takarmányrépa szedéskor, vagyis: a kőesőn kenyér föltétlen visszajárt. Amikor az új ház fölépült, cserepezés előtt a Tisza árteréről nagy fűzfaágat hoztak a legények, amit a lányok földíszítettek. Kötöztek rá színes kreppszalagokat, annyi zsebkendőt, ahány férfiember (köztük legények és már segíteni tudó fiúk) dolgozott, lett-légyen rokon, vagy kőcsönös; és annyi baboskendőt, ahány asszony és lány segítkezett. A zöld ág erősebb ágaira egy-két borral telt üveget is kötöttek. Szegények az üveget vízzel töltötték ugyan, amit mindenki tudott. Emlékszem, hogy legény koromban egy ilyen szegény családnál éjjel felmásztunk, és valódi borral telt üvegeket akasztottunk a vizesek helyére. A zöldág állítás minden családban kisebb lagzival járt együtt. Erre az alkalomra egy - a család vagyoni helyzetétől függően - kisebb vagy nagyobb