Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele J.: Kőcsönmunka-hagyományok Tápén

disznót vágtak, amiből paprikást főztek. A bográcsos ebédre az udvaron terítettek, és természetes, hogy mindenki hivatalos volt, aki ott dolgozott. Bor is volt, sőt estefelé a dalolást tamburazene kísérte, miközben a gyerekek gyerökbál-szerű mulatozást csaptak az új ház belsejében, mintegy jól megtaposták a házfőggyit. Éjszaka lett, mire hazaindultak, de búcsúzáskor mindenki megkapta az ajándékot: a férfiak zsebkendőt, a fehérnép pedig fejkendőt. A zöldágról leszedett borosüvegböl egyet sok helyen eltettek emlékbe. Napjainkra alaposan megcsappant az olyan családok száma, ahol tapasztalni lehet a kőcsönmunkát. Pedig az 1960-as években nem egy segíteni akaró, akár egy hetes szabadságot is kivett, hogy a munka haladjon, és az is biztosítva legyen, hogy amikor ő építkezik, legyen elég munkaerő a mesterek mellett. Ma már más a világ. Mindenki elsősorban a munkahelyét tartja szem előtt, így inkább a mesterre bízzák, hogy vigyen magával segédmunkásokat. Talán egy-két idősebb férfi családbeli megy el, főként a nyugdíjasok, hiszen a tápai híres mondás itt is érvényes: Jobb hiába dógozni, mint hiába heverni. Tápén tehát közel száz esztendő telt el úgy, hogy főként a házbontásnál és a házépítésnél fontos volt az egymást kisegítő kőcsönmunka. Manapság már emlékké sorvad, hovatovább véglegesen megszűnik és elvész.