Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele J.: Kőcsönmunka-hagyományok Tápén

laktunk, hat évvel házasságkötésünk után), hogy megtudják, mikor lesz a munka kezdése. Az alap ásásnál magam dolgoztam. Segítség a betonkoszorú készítésénél kellett, amire húsz ember jött el. Olyanok, akiknél korábban én is dolgoztam. Mivel a téglát és a maguk verte vályog a téesz kocsisokkal meghordattam (ők is visszasegítésképpen, vagyis ingyen), csupán a tiszai és a marosi homok meghordása került némi pénzbe. Igaz, a tiszai homok mellé a falazáshoz sok sárgaföldet is kellett hordatni, amelyeket nagyrészt még a téeszkocsisok hordtak. De itt már az édesanyám téesztagsága révén kedvezményes árat számoltak. Ez azért volt így, mert a fogat már a téeszé volt. Vagyis a fogatos a maga erejével és idejével ugyan az én munkámat segítette vissza, de a fogatnak, ha kevés is, de meghatározott bére volt. Amikor a házam építése megkezdődött, a segítségüket úgy osztottam be, ahogyan az idejük engedte. Jómagam természetesen szabadságon voltam kezdeten, de amikor szálába jött az ember- és időbeosztás, már helyettem is állíttattak emberek. Éppen úgy, mint amikor én vettem ki szabadságot, most mások áldoztak fel, olykor egy-egy hetet is! A ház belső meszelése is alkalmat adott arra, hogy az asszonyok kölcsönösen segítsenek egymásnak. Akkor még az volt a szokás. Nem egy helyen a kerítés készítésben is segítettünk egymásnak. Sok helyen ugyanis téglafal-kerítés készült, amelynek emelésekor szükség volt a segítségre. Megesett, hogy egy ember több helyen is segített a kőművesnek, aki később a néki segítő embernél is megépítette a kerítést, viszonzásul. Hasonlóképpen fordul elő ma is, hogy ha valaki vaskerítést csináltat, annak vagy visszasegítik a munkája értékét, vagy csak részben fizetik ki, megegyezvén abban, hogy egy adott munkában a mester majd kéri a segítséget. Ehhez mindketten tartották és föltétlen tartják magukat ma is. A kölcsönmunkákra sohasem volt jellemző az, hogy bárki is jegyezte volna, ki mennyit segített, s hogy kinek mennyi órával, nappal, héttel tartoznak. Mindenki igyekezett inkább többet visszasegíteni, mint amennyit kapott. A ház bontásánál, vagy az új ház építésénél segítkezők otthon reggeliztek, délre is hazamentek enni, vagyis, nem volt szokásban az etetés, az itatás. Az udvarra kitettek egy köcsög vizet, természetesen fa, vagy a melléképület árnyékába, és ha valaki megszomjazott, a köcsögdugóba öntött vizet itta. Ami talán a legszegényebb családoknál is „dukált": reggel egy-egy kis stampedli (három cent) pálinka minden segítségnek járt. Ugyanis, ha bármilyen állatot tartottak, annak trágyáját homoki tanyákra adták el, amiért pálinkát kértek cserébe, s azt évente gyűjtögették, mert építkezésre készülődtek.