Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

RÉGÉSZET - Szalontai Cs.: Beszámoló az M5 autópálya nyomvonalának előzetes feltárásáról

Meglepő módon a szegedi egyetem régész szakos hallgatói korántsem vettek oly aktívan részt a feltárásokon, mint arra előzetesen számítottunk. Pedig ennél több gyakorlatot, ennél változatosabb terepi tapasztalatot aligha lehetett volna máshol szerezni, nem is beszélve a feldolgozásban való részvétel lehetőségéről. Az persze más kérdés, hogy voltak ásatások, ahol a különböző évfolyamos hallgatók, csak kötött, a saját évfolyamukhoz és nem a tudásukhoz mért munkát végezhettek. Meglepően jó tapasztalatokat lehetett szerezni azokról a munkatársakról is, akik ásatási munkásként (azaz nem elhivatott szakmabéliként) kitartóan dolgoztak. Nagy többségük igen hamar profivá vált, és nemcsak az egyszerűbb munkában, hanem a legfinomabb bontási fázisokban is. Kitartó munkájuk nélkül aligha sikerült volna ilyen teljesítményt elérni. Nem különben külön köszönet illeti azokat a fiatalokat, akik minden előképzettség vagy szakképesítés nélkül tanulták meg a technikusi munkakör feladatait, és lettek az ásatásvezetők legfőbb segítői. A sor természetesen nem lenne teljes - nem is beszélve az elégedettségünkből fakadó belső kényszerről - ha nem említenénk meg Kozma Sándor nevét, aki kiváló munkatársaival és gépeivel, illetve nagyszerű emberi adottságaival nagymértékben hozzájárult a programunk sikeres végrehajtásához. Nehéz e beszámoló keretében mindenkinek köszönetet mondani, de azt sem tehetjük meg, hogy ne említsük és köszönjük meg Pap János volt megyei múzeumigazgató szakmai támogatását. Aki esetleg kimaradt a felsorolásból, annak is megköszöntük menet közben a munkáját. Nehéz egyszerre mindenkinek megköszönni, hiszen egy-egy nyári hónapban alkalmanként az öt ásatási csoportnál és a restaurátorműhelyben mintegy 150-200 főt is foglalkoztatunk, azok száma, akik pedig a feltárásokon dolgoztak, minden bizonnyal eléri az ezret is. A feltárások sikerességének egyik alapkérdése az volt, hogy sikerül-e mindenkinek alkalmazkodnia az új helyzethez, melyet az autópálya és a szoros határidő jelentett számunkra. Sikerül-e mindenkinek belátnia, hogy a szakmai elveinkkel alkalmazkodni szükséges a határidőkhöz, azaz tudunk-e módszertanilag alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Ahhoz a kihíváshoz, hogy az elvégzendő munka mérete nagyságrendekkel haladja meg nemcsak az eddig végzett ásatásokét, de még azt a maximális mértéket is, amelyet a régészek eddig csak elképzeltek magukban. E miatt az ásatásokat markolókkal, nagy földmunkagépekkel, több tucatnyi munkatárssal kellett végeznünk, és bizony az ecset és a szike csak a legkényesebb és legértékesebb leletek feltárásakor került elő a szerszámok közül. Hogy nem elsődleges az, hogy csak a régészek és az arra érdemes tárhatják fel az objektumokat, hanem az ügyesen dolgozó, de végzettség nélküli munkatársak