Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Szenteltvíztartók

Kálmány Lajostól olvastam, hogy a pap megszentelte azt az ágyat is, amelyben az anya majd szülni készült. Tápén Boldogasszony ágya volt a neve. Itt a bölcsöt is meghintették. A házszentelésnek Dugonics András nyomán — kolédálás volt a neve, ami pénz- és adománygyűjtést jelentett. A tanyaiak között mindig sok volt a szegény család, akik képtelenek voltak ilyen nemű adományozásra, fizetésre. Ám, hogy mégse maradjanak el a tehetősebbektől, pár napos munkát végeztek a papfőggyin, vagy akkor, amikor a paplakot meszelték. A szegedi tanyavilágban máig elevenen él a házszentelés szokása. A papot minden nap (de legalábbis hetente) más-más család szállította; régen lovaskocsin, manapság meg személyautón. Igaz, pár évvel ezelőtt a személyautóval semmire sem mentek, hanem traktor volt csak alkalmas arra, hogy a helyenként méteres hófúvás torlaszon átjussanak. Talán magától értetődő, hogy a Tápéval szemközti, a Tisza bal partján lévő tápairéten csak akkor vitték szánon a papot, ha hó volt. Ha viszont sár volt, nem is járt házat szentelni, mert beleragadtak volna kocsistól, lovastól a rét ragadós és feneketlen sarába. Az 1980-as évektől szinte évente vettem részt a zákányszéki tanyákban a házszenteléseken. Egy ízben Kántor Imréné Bakó Margit néninél gyülekeztek a környék asszonyai, mintegy tizenöten. A pap szentmise keretében szentelte meg a házat, majd ki-ki hazament. A papot és a fuvarozóját ebéddel látta vendégül Margit néni. Ez a szép szokás ma is él. Egy domaszéki tanyán láttam, hogy arra az asztalra, amelynél a pap a házszentelés idején misézett, egy maréknyi búzát és almákat is tettek, hogy majd a búzatermés jó legyen és azért, hogy az aprómarhákat ne tizedelje vész. Ugyanott megkérdeztem a ház asszonyát: „ Vajon a tavalyi szenteltvízzel mit tesz? " Mire a válasza: „ Odalocsolgattam már az őszibarackfák tövébe. " Ennyi gyakorlat is alátámasztja, hogy a szenteltvíz használatának szinte áttekinthetetlenül sok az alkalma, hagyománya. Hiszen a víz nemcsak a mosakodáshoz szükséges, hanem mint archaikus jelkép, eszköze a lelki tisztulásnak, tisztántartásnak is. Egy ízben megszólított egy kedves idős ember engem: ,, Látom és tudom, hogy gyengék a szemei, talán fájnak is. Hadd javasoljam, hogy naponta este, lefekvés előtt mossa meg őket egy kis szenteltvízzel. Nem tudom, hogy lesz-e foganatja, de azért próbálja ki,