Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)
NÉPRAJZ - Füvessy Anikó: Adatok a Dél-Alföld fazekasságához
A válság éveiben a városi fazekasok két lehetőség között választhattak: — termékszerkezetüket gyökeresen átalakítva idomultak a megmaradt városi igényekhez, azaz mással még nem pótolható használati tárgyak készítésére álltak át; — az ünnepi szférába tartozó tárgyaknál újszerű formát, díszítésmódot és színezést próbáltak meghonosítani, bár erre az agyag nagyrészt alkalmatlan volt. Egy harmadik lehetőségre némi időeltolódással nyílt mód. A XVIII. század végére értek el a módosabb mezővárosi és falusi parasztsághoz, illetve a paraszti körülmények között élő kisnemességhez azok a gazdasági változások, melyek újszerű tárgyak megszerzésének anyagi alapját teremtették meg. A korabeli jobbágyi körülmények a termelés jelentős bővítését nem tették lehetővé, így növekvő bevételeiket leginkább a fogyasztás szférájában használhatták csak fel. Nagyobb lakóházakat építettek, azok egyik helyiségét, a tisztaszobát az ünnepek szolgálatába állították, berendezésére, továbbá ünnepi ruházatukra nagy gondot fordítottak. Megnövekedett az egyházi, családi ünnepségek jelentősége is, melyet a korabeli leírások a megtermelt javak tékozlásaként jellemeztek/' Ez a növekvő paraszti vásárlóerő nyújtotta a harmadik kitörési lehetőséget a válságba került nagyvárosi céhesiparnak. A jobbágyság zártabb élettere és hagyománytisztelete miatt a nyugati újításokat sem megismerni, sem elfogadni nem tudta, mást tartott divatosnak és követendőnek, mint a városi polgárság. Tárgyi igényét anyagi lehetőségei is megszabták; az olcsóbb vagy az eltérő alapanyag a formára és a díszítményre is hatással volt. Az újabb stílusok késve jutottak el hozzájuk, azoknak csak egyes elemeit fogadták be, tárgyi világuk reprezentációs állománya egyre önállóbb, elkülönültebb lett. Ez az új, határozottan elkülönülő ízlésű vásárlóközönség egyre növekvő keresletével adott új megélhetést a válságba került városi céhesiparnak. A városi mesterek, alkalmazkodva az új vevőkörhöz, paraszti stílusban is dolgoznak, részben a városokban maradva, részben pedig áttelepülve vásárlóik közelségébe. A válság folyamata és a céhek kiútkeresése a XVIII. század második felétől nagyon jól nyomon követhető, melyet városi céhek megszűnése vagy a kétféle ízlésnek megfelelő kettéválása, illetve a kisebb mezővárosi, falusi céhek megalapítása egyaránt jelez. A nagyvárosi céhek és azok mesterei a stílus és a technikai tudás közvetítői, melyet a középtiszai