Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György: Lépező, csapdázó madarászok csíziója Szegeden, 1997

ezzel a kiejtéssel él), s kihalt a németes kiejtése, amely bizonyára a spindeltüske szóból származhatott. A lépfák nevet ma már nem használják, helyette a lépbokor, egyszerűen „bokor" név dívik. LAULI IMRE (1942-1977) néhai madarászbarátom a bokor állításakor a makkba sok „csicskarát" tűzött, koszúrúban és szálasán tűzve, keverve a lépvesszőkkel. Ez a csicskara a Carduus acanthoides nevű bogáncsfaj beérett termése, a csicskara név szegedi elnevezés, más vidéken nem hallottam. Az így kombinált lépvesszős „bokrok" fogási lehetősége meghaladja a századfordulón használt lépfa fogásait, amint erről összehasonlító esetekben magam is meggyőződtem. Érdekes, hogy manapság is használják a „bokorra" kihelyezett csalimadarakat. A botanikus Györffy István által leírt (Aquila 1929/30 21. old.), s Bálint S. által idézett módon - „Erre egy-két elég rosszul kitömött csízét tűzött ki". Ma már kitömött madarakat nem használnak, hanem ahogy LAULI IMRÉNÉL s másoknál is tapasztaltam - lerniben (tűzhely sütőjében) kiszárított stiglinc, csíz vagy zöldike kerül felhasználásra. Az eljárás lényege; egy speciális alakú villás ágacska fölhasználásával (az ezüstfából vágott veszszőcske) a kloakától a koponyába beleszúrt ágon szárítják ki az elpusztult madarat belestől-mindenestől. Ezt a módszert Kovács József biológia tanszéki preparátornál is láttam (JGYTF) az 1970-es évek elején. Hibája, hogy a preparátum később igen törékeny és múzeumbogár fertőzésnek kitett, (lásd 1. rajz) E csali madarakat röviden „dög"-nek nevezik. A lépvesszők mérete mára „megnőtt" - átlagban 30 cm. Még mindig a tamariska (Tamariscus sp.) vékony újhajtásaiból készítik. A léptáska anyaga ma már nem csizmaszár, hanem néhai, használaton kívüli bőraktatáskák hátsó oldala - „ahun nincs mütyür". Az 1960-as években a Boros József és Kálvária tér (Úttörő tér) sarkán lévő Fohsz borbélyműhely melletti „KISKATONA" szíjgyártónál lehetett pontos és szép, méretre vágott léptáskát beszerezni. Ugyancsak Kis-Katona látott el minket csúzlibőrnek való anyaggal... Bálint Sándornál a Cserzytől átvett lépkészítési eljárás téves, s nem pontos. Innen idézve: „A lép, ez a csodálatos ragadós eszköz, a tölgyfának a betegsége; kinövés a korona között, mely sárgazöld bibircsókként támad a gallyakon, amit összeszednek a madarászok és ahhoz illő tudománnyal elkészítenek. Mossák, baltafokkal megtörik, ezután olajjal összefőzik és addig kavarják amíg nem pattog. Ekkor bekerül az összehajtott csizmaszár közé". A fagyöngy (VISCUM ALBUM) nevű, félélősködő növényfaj termését használták mindig is a lépkészítéshez. Ez számtalan más fafajon (nemcsak a tölgyön) élősködik. Madarak ürülékével terjed, tapad az ágakra, de ismertem olyan madarászt, aki itt Szegeden, hogy megtelepítse, befúrt a faágakba a szíj ácsig, s oda tette a nyíláshoz a magot.