Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Gaskó Béla: A Molorchus salacicola (Stiller 1934) – Coleoptera Cerambycidae dél-alföldi jelentőségéről

3.) A cincér a Molorchus genus többi európai fajai után viszonylag későn, a posztglaciális során, alakult ki a Molorchus kiesenwetteri Salix ökotípusaiból, esetleg a trofikus mutáció már a Tisza-völgyben történt. Az expanziós fauna első hullámával (esetleg már az Alleröd interstadiálisban) a Tisza vidékre érkezett populáció számára a Salix hasznosítása az új környezetben határozott szelekciós előnyt jelentett. A megváltozott génnel rendelkező egyedek az árterek füzeseiben át tudták vészelni a hosszan tartó, száraz mogyorókorszakot. Az Alföld lösz- és homokterületeit ekkor borító fátlan puszta megfelelő izolációt biztosított egy új faj kialakulásához. Ez munkahipotézis szintjén mindenképp magyarázatot ad a recens populáció elterjedésére. Napjainkban a Dél-Alföldön a füz- és a mandula légycincér. között semmiféle territoriális izolációs zóna nincs. Ásotthalmon és Pusztamérgesen a biotopok alapvetően mások. A Molorchus salicicola élőhelyei a fehér füz ligetek (Salicion albae), továbbá a fűz-nyár ligeterdő foltok (Salicetum albaefragilis), a Molorchus kiesenwetterié az elhanyagolt gyümölcsösök. A Maros makói hullámterein a Molorchus salicicola a fűz-nyár ligeterdőkhöz (Salicetum albae-fragilis) kötődik, míg a Molorchus kiesenwetteri a szukcessziós sorban ezután következő tölgy-kőris-szil ligeterdőkhöz (Fraxino pannonicaeUlmetum). A két társulás mozaikszerű állományai Landortól a makói strand végéig közvetlenül egymás mellett találhatók. Ha valóban alfajokról lenne szó, itt néhány átmeneti bélyegeket mutató példánynak mindenképp elő kellett volna kerülnie. Tüzetes vizsgálataink ellenére az elmúlt 24 évben egyetlen ilyen cincért sem sikerült gyűjtenünk. A főbb határozókulcsok (Bense 1995, Kaszab 1971, Stiller 1934) alapján a Molorchus kiesenwetteri és a Molorchus salicicola közötti különbségek az alábbiakban összegezhetők: Molorchus kiesenwetteri (Mulsant 1861) - Az előtör durván és szórtan pontozott felülete fényes, kiemelkedő sima dudorok nincsenek. - Szárnyfedői sárgásbarnák, szurokfekete csúccsal. A csúcs előtt színbeli átmenet alig észlelhető. - A szárnyfedő csúcsa előtt mindig található harántbenyomat. Molorchus salicicola (Stiller 1934) - Az előtör korongja durván és rendkívül sűrűn pontozott, emiatt mattnak tűnik. Középső dudora gyengén, oldalsó dudorai alig emelkednek ki. - Szárnyfedői sárgásbarnák, a csúcs sötétbarna. Az alapszín a csúcs felé haladva fokozatosan sötétedik. - A szárnyfedő csúcsa előtt hiányzik a harántbenyomat. Sokáig a Stiller féle gyűjtéseken kíviíMBátorliget volt a Molorchus salicicola egyetlen hazai lelőhelye (Kaszab és Székessy 1953), ahonnan mindössze 1 példánya került elő. Merkl (1991) revíziója nyomán azonban ez