Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Gaskó Béla: A Molorchus salacicola (Stiller 1934) – Coleoptera Cerambycidae dél-alföldi jelentőségéről

előtör alapskulptúrájában tapasztalható különbségeknek nem tulajdonított túlzott jelentőséget. Véleménye kialakításában szubjektív szempontok is szerepet játszottak. Abból indult ki, hogy Stiller nem ismeri a Molorchus genusba tartozó fajok életmódját mivel azt állította (Stiller 1934, 1935), hogy a Molorchus fajok a salicicola kivételével mind tűlevelű fákban fejlődnek. Ez a korabeli irodalmat (Escherich 1923, Plavilstshikov 1932, Reitter 19081916) ismerve részigazság. A szerzők a Molorchus umbellatarum kivételével minden európai fajt fenyőállatnak tartottak. Ettől még lehet egy fajleírás megfelelő. Ha elfogadjuk Plavilstshikov (1940) elméletét, nehéz okszerű magyarázatot találni arra, hogy a Salix ökotípus kialakulása miért csak a Kárpát medence közepén ment végbe. Ezt sem a Molorchus kiesenwetteri, sem a Salix genus elterjedése nem indokolja. Amennyiben - és ez esetünkben igaz területi elkülönülés tapasztalható, egyértelműen új alfajról vagy új fajról lehet csak szó. A Molorchus salicicola kialakulása 3 úton képzelhető el. 1. ) A fajfejlődés a Molorchus genus többi tagjával közel egyidőben zajlott le. Mivel a rejtett életmódú apró cincér könnyen téveszthető, virágot nem látogat és viszonylag rövid rajzási idejű könnyen elképzelhető, hogy a faj pontos elterjedését nem ismerjük. Elsősorban déli délkeleti irányban várhatók újabb előfordulások. Ha a Cerambycida recens elterjedése mellett megnézzük Salix genusba tartozó tápnövényeinek Würm glaciálisbeli lehetséges elhelyezkedését (Horvát-Glavics-Ellenberg 1974) a kedvezőtlen időszak átvészelése leginkább a moesiai refugiumban történhetett. Annyi bizonyos, hogy az Alföld az Alleröd interstadiálisig ilyen szempontból nem jöhetett számításba. Amennyiben feltételezésünk igaz, úgy a fűz légycincér egy táplálék specifitása folytán izolálódott pontomediterrán faj, ami mindenképp elgondolkodtató. A vidékünkön előkerült többi salicetális és populeto-salicetális elem ugyanis mind euro-szibiriai elterjedésű. 2. ) A ponto-pannon refugimba tartózó Déli-Kárpátok (lásd Dévai - 1976 felosztását) völgyeiben a Salix genus valamely tagja olyan mennyiségben tenyészett, hogy az már lehetővé tette a Molorcus salicola fennmaradását. Ez esetben viszont kevésnek tűnik az 1 endemikus xylofág Coleoptera species. Ráadásul az alpi és kárpáti kis refugiumok valamint az itteni fajkeletkezési centrumok faunája Dél-Magyarországon semmiképp sem síkvidéki. Az érintett fajok sokkal hylofilebbek ennél. A Kárpátokban és a Kárpát-medencében rendszerint montán esetleg szubmontán elterjedésűek. Alföldi előfordulás legfőbb a Felső-Tisza vidékén várható, ott is leginkább a reliktum jellegű lápmaradványokban (Bába 1986, Varga 1971, 1977).