Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

NÉPRAJZ - Barna Gábor: Alsóvárosi búcsú 1997. Egy helyi vallási ünnep szerkezete

megmaradt a spontán áhítat, az ún. népi vallásgyakorlás központi helyeként. Csaknem egyedüli helyeként. A népi vallásgyakorlás ugyan igyekezett az egész teret (templom hajója, szentélye, folyosó) hatáskörébe vonni, azonban ez csak nagyon rövid időre sikerült, a szervezett „hivatalos" liturgikus formák mindig visszaszorították. E térformák között sajátos átmeneti helyet foglalt el az ún. beíró könyv asztala, amelynek helye az ünnep két napja alatt változott, ám amelybe többen beírták kérésüket, köszönetüket, jelezve egy eddig szokatlan, egy új, írásos népi devotió megjelenését az alsóvárosi búcsú gyakorlatban is. A búcsúvásár tér- és időszerkezetéről külön előadást hallunk majd. Az alsóvárosi búcsú időszerkezetéből az ünnepre rákészülés időszakát csak részben tudtuk vizsgálni. Önmagában az időszerkezet jellegzetessége az a közismert dolog, hogy Magyarországon az évtizedes egyház- és vallásellenes gyakorlat és közélet miatt a hétköznapra eső ünnepeket, köztük a búcsús ünnepeket is csak a megelőző vagy a rákövetkező szabadnapokon (szombatvasárnap) lehet megtartani. Az idén ez előbb volt, augusztus 2-3-án. A helyi társadalom, illetőleg a kolostor rákészülését két szegedi hallgatónk, Vass Erika és Jaksa Helga, valamint ferences hallgatónk, Bezzegh Gábor Kelemen végezték. A nagyobb csoport csak az ünnep előtti péntek délutántól kezdve tudta az eseményeket több helyszínen következetesen dokumentálni. Az időszerkezetet a szervezett/hivatalos és a spontán, a közösségi valamint az egyéni vallásgyakorlás eseményei alkották. A korábban hangsúlyos felkészülés napjainkban eljelentéktelenedett. A búcsú időszerkezetét csaknem teljesen kitöltötték a hivatalosan szervezett szertartások (misék, szentségimádás, éneklés, egyházzenei „hangverseny"). Ebben nem maradt idő a spontán vagy kevésbé spontán, ám közösségi népi vallásgyakorlási formák megvalósítására. Csak az egyéni áhítat férhetett bele párhuzamosan ebbe a „túlszervezett" időkeretbe. Az időszerkezet egy korábbi kiegyensúlyozottabb formához képest egyfajta pulzáló szerkezetet mutatott. Ebből korábban jelentős események, mint pl. a templomalvás és éjszakai paraliturgikus formák, teljesen hiányoztak. A bűnbánattartás, a vezeklés megnyilvánulási formái kiszorultak. Az időszerkezetből teljesen hiányzott az ünnep lényegéhez tartozó csönd. A mindezt megvalósító társadalom sem volt homogén. Alapvetően a hívők és nem hívők, a laikusok, és klerikusok (szerzetesek, egyházmegyés papok, apácák), az alsóvárosiak és nem-alsóvárosiak, szegediek és nemszegediek (idegen zarándokok) csoportjára volt osztható helyszínenként és eseményenként egy igen változatos kombinációban. Külön kiemelendő az esemény megvalósulását valamilyen formában végző tisztségviselők köre (szerzetesek különböző beosztásban, takarítók, díszítők, ministránsok, misé-