Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Orbán Imre: Püspöki intelmek fogadtatása a makói plébánián a XIX. századi közepén

smind utasítva is a szükséges változások megtételére. Lonovics püspök különös súllyal négy pontban érinti (1., 3., 8., 10.) az Oltáriszentség kérdését, három-háromban a temetéssel (7., 9., 17.) és a gyónással (4., 5., 12.) kapcsolatos dolgokat, kettő-kettőben a szentmise (18., 19.), a hitoktatás (11., 13.) és a párbér (15/a., 15.) kérdéseit, valamint szól a káplánról (15/a.), a szenteltvízről (2.), körmenetekről (14.), út menti keresztekről (16.), a gazdálkodási eszközökről (6.), a plébánia könyvtáráról (20.) és a szegények intézményeiről (21.). Az utasítások végrehajtásáról nem mondhatjuk el egyértelműen, hogy megtörténtek. Egyeseknek a Rókát követő Makra Imre példamutatóan érvényt szerzett, másoknak csak félig-meddig, s voltak olyanok is, melyekkel kapcsolatban nem történt lényegi változás. Melyek ezek, és olykor miért csak részben vagy egyáltalán nem jutott érvényre a püspöki intés? Elemzésünket kezdjük a vizitátor elismerését kifejező megállapítások áttekintésével. A 21. pontban a püspök a plébánosnak azt a különös buzgóságát dicséri, melyet a városban a szegények intézményeinek a fölállítása érdekében fejtett ki. Ez valóban dicséretes, hisz Makón nem volt a rászorulóknak sem kórháza, sem nyilvános szeretetháza. Ezért az 1816-ban ide került Róka József plébános 1818-ban összeíratta a rk. koldusok névsorát, s az ellátásukra olykor, kiváltképpen a halottak napján alamizsnaként kapott vagy más módon, pl. kegyes hagyatékokból befolyt adományokat nem engedte teljesen szétosztani az eddigi hagyományoknak megfelelően november l-jén. E korábbi szokás márcsak azért sem volt üdvösséges, mivel azon túl, hogy csak esetleges segítséget jelentett, a szétosztás a koldusok részéről maguk között történt, így általában egyenetlenségekhez vezethetett. A megsegítésükre befolyt összeget ezután a plébános a templom kasszájában létesített ún. „szegények pénztárába" tette, melyből, hisz abban készpénz mindig maradt, szükség esetén mindig lehetett kiutalni, a szállásköltségeket kifizetni, a nagyobb részt viszont 6%-os kamatra kihelyezte, melynek ezután a hozadéka jelentett a rászorulók számára egy biztosabb létalapot. A szegények vagyona 1835-ben 480 Ft volt, mely kamatra kihelyezve 1200 Ft-ot tett ki. Ezt az alapot, miután megismerte, Lonovics püspök is gyarapította, s buzdított is egyben az említett 21. pontban e szorgos gondoskodás folytatására. A pénzről természetesen pontos naplót vezettek, melyről a püspöki hatóság ezután kimutatásokat kapott. A gyarapításra és a folytatásra fölszólító intelmet a plébánia komolyan vette. A templom és a „szegények pénztárának" a közös költségén egy házat vásároltak a nyomorultak és a munkaképtelenek befogadására, ahol az intézmény „lakói-az 1859-es jegyzőkönyv tanúsága szerint - naponta közösen végzik a reggeli és esti imádságot, továbbá az angyali üdvözletet, szombatonként a rózsafüzért az erre kijelölt személy elöimádkozása mellett. Hét-