Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A szegedi németség asszimilációjának társadalmi indítékai

Ugyanakkor az 1720-as összeírásban, mely elsősorban az adófizető módos polgárokra terjedt ki, már sok új névvel találkozhatunk. Összesen 43 családnév akadt - mind magyar -, mely több összeírásban is előfordult, tehát kontinuisnak tekinthető, s ezért őket tekinthetjük az őshonos lakosság folyamatosan itt élő tagjainak. Ez újabb bizonyíték a török alatti népesség folytonosságára, másrészt felhívja figyelmünket a magyar lakosságot is érintő migráció felerősödésére. Az 1720. évre vonatkozóan - az elvégzett névanyagvizsgálatok alapján a Palánk népességmegoszlását az alábbiakban adhatjuk meg: magyar 73 % szerb 25 % német 2 %. E százalékos megoszlás még a Palánk (= Belváros) masszív magyar többségét mutatja. Viszont a betelepüléssel kiváltott mechanikus népmozgalom különleges demográfiai mozgásokat eredményezett. A kedvezőbb életlehetőségek miatt betelepült népesség kirajzásra kényszerített számos szegedit, akik a város Torontálban, Bánságban szétszóródó telepesei lettek. Tehát Szeged az új betelepülőkkel gyarapodva maga is részt vett a messzi környék betelepítésében. Lényegében a Bálint Sándor által megrajzolt „szögedi nemzet" ezzel a „kolonizációval" teljesítette valódi hivatását. A betelepülök regionális eredetéről különféle polgárlajstromok és céhlevelek tudósítanak. Eszerint az 1759-1782 között beköltözött németek közel fele az örökös tartományokból érkezett, a többi a Császárság egyéb területeiről, összesen 208 fő. Csak összehasonlításképp: ugyanezen idő alatt a magyar nyelvterületről érkezettek száma 138 fő volt, az összesség alig 40 %-a. De közülük is viszonylag kevesen nyertek polgárjogot, mert a listák tanúsága szerint a városi kiváltságot nyertek többsége külföldi. Ennek valószínű oka, hogy a polgárjoghoz fűződő érdek erősebb volt a kereskedő-iparos profilú népességnél, mint a földhöz erősebben kötődő magyar lakosságnál. Az idegen eredet és nyelv társadalmi hátrányainak leküzdéséhez alkalmas terepnek bizonyult a kiváltságos munkaszervezethez való tartozás, s ennek révén a szakképzettséggel járó uralmi szerep kidomborítása. Ehhez tudnunk kell, hogy bár a Német Birodalomból kirajzó tömegek főként a parasztságból rekrutálódtak, Szegedre - adottságai folytán - mégis iparos népesség költözött be. Ugyanakkor a kitelepülök a város szegény zsellérnépességéből kerültek ki, akik - lévén magyarok - népmozgásukkal szintén elősegítették a „nemzetiségi Szeged" kialakulását. Hogy Szeged mégsem vált már ebben az időben Temesvárrá, tehát német dominanciájú várossá, ez részben annak köszönhető, hogy a szegedi törzsö-