Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Metamorfózisok. Vinkler László rajzművészetéről

SZUROMI PÁL Metamorfózisok Vinkler László raj/művészetéről Nem volt Fortuna kegyeltje. Valamiért nehezteltek rá az istenek. Történelmi távlatból már az is sorscsapásnak tekinthető, hogy pályája épp századunk töredezett, vajúdó évtizedeire esett (1912-1980). Amikor tragikus világégések, rendszerváltások követték egymást, nem is szólva a szellemi értékek elbizonytalanodásáról, a művészi szemléletek szapora pálfordulásairól. Ám személyes életéből sem hiányoztak a héroszi csapások. Egyik szeme a háború légnyomásának esett áldozatul, majd a béke csöndjében szeretett fiát vesztette el. Ráadásul munkássága mindvégig Szegedhez kötődött, e meglehetősen konzervatív szellemű, vidéki városhoz. Ami azért érdekes, mert ha Pesten vagy Szentendrén élt volna: Vinkler Lászlónak ma valószínűleg neve, rangja lenne a hazai képzőművészetben. De nem így történt. Inkább azt látjuk: az egyik oldalon adva van egy hallatlanul gazdag, változékony szemléletű életmű, másfelől meg egy hűséges, patrióta érzelmű művész. Aki nemcsak egyszerűen szolgálni akarta Szegedet, hanem egyféle magasabb rendű szellemi ranggal is felruházni. Valahogy úgy, ahogy ez Tintorreto és Velence viszonyában megvalósult. Más kérdés, hogy e hanyatló olasz városnak sokkal inkább Tiziano idealista szépségkultusza kellett, mintsem Tintoretto vésztjósló manierizmusa. Akárhogy is nézem: Vinkler László esetében is hasonló helyzettel találkozunk. Hiába volt az alkotó tehetsége, szorgalma és korszerű igazmondása, ám Szeged városa sosem tudta teljességgel magáénak érezni és feldolgozni e rendhagyó művészetet. Hogy honnan ez az értetlenség, idegenkedés? Nos, a művész a negyvenes évek környékétől sorra-rendre kipróbálta, feldolgozta az avantgárdé mozgalmak formavívmányait. Neki a kubizmus dinamikus térmodulálása éppúgy fontos volt, mint az expresszív és szürrealista kifejezés szélsősége. Miként világhírű pályatársa, Amerigo Tot: ő is amolyan rakoncátlan, mindenevő szellem volt. Ezzel azonban Kohán Györggyel együtt egy újraszerűen nyitott, korszerű művészi magatartást honosított meg az alföldi térségben. Mi több: a hatvanas esztendőktől az absztrakt expresszionizmus és a kalligráfia szellemi nyomvonalain haladt. Amivel szinkronba került az egyetemes művészet legprogresszívabb törekvéseivel, egyúttal Korniss Dezső analóg festői úttörésével. Ámde a szakma, a közönség jobbára csak