Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A társadalmi szegregáció jelei a szegedi zsidóság helyzetében

vonalon túli ingatlanszerzést az izraelitáknak tett indokolatlan engedménynek tekintette, melyektől óva intette a községi választmány t20. A hatalmi stabilitás szempontjai egyelőre megelőzték a polgárosodás igényeit. 1859-ig tartott a város és a Belügyminisztérium közötti tusakodás, mígnem utolsósorban a helyi zsidóság erőteljes kampányának köszönhetően feloldották a zsidók házvásárlási tilalmát és lehetővé tették, hogy Szegeden bármely városrészben szabadon ingatlanokat szerezhessenek és birtokolhassanak21. Fontos vonása az ingatlanpiacon kivívott polgári egyenjogúságnak, hogy a hitközség erőteljes akciói mozdították el a kérdést a holtpontról, s hogy benne a korábbi szegregáció társadalmi ellensúlyozásának a vágya tükröződött: a szabad helyváltoztatás, ingatlancirkuláció elkülönülés-ellenes polgári vágya22. A szegregáció arányainak értelmét éppen az adja, hogy dinamikusan növekvő népességről volt szó, amely Szeged lakosságának közel 5 %-át adta a polgári korban. Lakóhely választásuk iránya részben a helyi társadalom befogadói hajlandóságának mértéke, részben saját asszimilációs stratégiájuk szerint alakult. Két időmetszetből állnak rendelkezésünkre olyan adatsorok, melyekből rekonstruálni lehet a szegedi zsidóság városrészenkénti települési szóródását, illetve a vallásilag homogén és heterogén háztartások arányát. Sajnos az 1857 és az 1870-es népességösszeíráson kívül nem áll rendelkezésünkre olyan általános statisztikai forrás, mely a lakosság demográfiai és társadalmi viszonyait városrészenként taglalná. Az 1880-tól kezdődő modern polgári adatszolgáltatás városi főösszegben vonja meg a tíz évente bekövetkezett változások mérlegét23. (Lásd a tanulmány végén az 1. táblát!) Következtetéseinknek az is határt szab, hogy az 1857-es népességfelvételi lajstromból hiányoztak a Rókusra vonatkozó ívek. Nem találtuk Felső- és Alsótanya idevágó adatsorait sem, de miután a zsidókeresztény népesség lakóhelyi megoszlásának fölvázolását tekintettük célunknak, a szinte teljes egészében tanyai és katolikus népességre vonatkozó adatok hiánya döntően nem befolyásolhatja a szűkebb értelemben vett városról alkotott kép valódiságát. 1857-ben legtöbben (kb. 12000en) a Palánkban laktak, míg Fölső- illetve Alsóváros lakossága 10000 fő körül mozgott. A Palánkban élő emberek 82 %-a vallotta magát katolikusnak, viszont 15,5 % az izraelita hitfelekezethez tartozott. Ugyanez az arány 98,1 - 1, illetve 96,4 - 0,6 %-ra módosult Felső- és Alsóváros esetében. Utóbbi régiókban elhanyagolható volt a zsidó népesség számaránya, ami két okkal magyarázható. Ha a bevándorló zsidóság földrajzi szár-