Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

RÉGÉSZET ÉS EMBERTAN - Horváth Ferenc: Még egyszer a szegedi kőbárányról

cínerben a bárányalakot a város "ősi" jelképévé kiáltotta ki, ami már a középkori dorozsmai templomon is a falu egyértelmű hovatartozását jelentette volna. Mindezekből a Kőbárány biztos származása nem, de a hagyomány régisége - úgy látszik - igazolható. Ha nem lett volna a török uralom idejére visszamenő kőbárányhagyomány - amit talán épp a várfalba épített faragvány indított útjára, a bárányalaknak Szeged címerébe való felvételére nem kerülhetett volna sor 20 évvel a tanúvallomások rögzítése előtt. Az 1704-ben hamisított pecsét bárányalakja minden kétséget kizáróan az akkor már élő kőbárány-hagyományból született, hacsak nem tesszük fel, hogy ez sem egyéb, mint a pecséthamisítók koholmánya. Erre azonban végképp nem sok alapunk van. A per végül kompromisszummal zárult, a bárány viszont továbbra is bent maradt a vár falában s a városcímerben egyaránt. A kőbárány körüli vita is elült, a nyugalom azonban alig több, mint másfél évszázadig tartott, hogy azután éppen a várbontást követően, az első "perújrafelvételben" a korábbinál is hevesebb disputa kerekedjék körülötte. A hagyományaikhoz - de főleg kiváltságaikhoz - ragaszkodó dorozsmaiak 1B85. december 1-én a Szeged városa által 1721-ben felsorakoztatott tanúvallomásokra hivatkozva hivatalos levélben kérik a várfalból immár kiszabadított domborművet, mint ősi jussukat. Ám Szeged ekkor már hallani sem akar a kő dorozsmai származásáról. Molnár Pál, Czimer János és Dudás Gyula a kirobbant hírlapi vitában nem riadnak vissza a több mint vitatható forrásértékű adatok felsorakoztatásától sem. Úgy látszik érveikkel a korabeli olvasót sem győzhették meg, mert a huzavonát maga Reizner János kényszerült lezárni roppant adattárral, elemzésekkel teli "A kóbárány és a kun puszták pere" című könyvével 1887-ben. Minden ellenvéleményt