Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

NÉPRAJZ - Fejér Gábor: Marchiai Jakab széke, a legrégibb ismert magyarországi ülőbútor

korban nem túlságosan távoli keletkezésre utal* Ugyanez a megoldás fedezhető fel ugyanis a háttámlát rögzitő hasitékon, amelyet a hátsó lábban helyeztek el /3. ábra/. Az alkalmazott keret-betét szerkezet esetében úgy tűnik egyszerűbb meghatározni az eredeti darabokat. A hasitékot felül kitöltő darab mindenképpen másodlagos, tökéletesebb megmunkálása /iveit felület/, az eltérő illesztési hézagok és eltérő anyaga /fenyő/ alapján. Csakúgy másodlagosnak mondható a háttámla legfelső darabja, amely szintén fenyő és formailag is sérti a bútor összhangját. E mellett a rögzités érdekében csorbát szenvedett a csúcsdisz is. /1. ábra/, és ez az egyetlen eset, amikor a bútoron a faszöggel hossz-irányban /szálirányban/ rögzitenek. Elmondható tehát, hogy az észlelt átalakítások technikailag felkészültebb, ugyanakkor formaképzésben és anyagismeretben egyaránt járatlanabb mester későbbi munkái• A háttámla egyéb darabjait illetően a jelen vizsgálati körülmények között nem állapitható meg felelősséggel, hogy keszitésük bárddal hasitva, vagy valamilyen más eljárással, esetleg fűrésszel készült, s hogy a felület letisztítása mivel történt. Hasonló probléma merül fel a karfa elemeinek esetében is. /4. ábra/. A felületek vizsgálata alapján ott jöhet leginkább szóba a gyaluk használata. Ugyanakkor ez nem áll fenn a hát3Ó lábak esetében, amikor is az iveit forma miatt a felület letisztítására csak a vonókés jöhet számításba. Ugyancsak a hátsó lábon, a fa szálirányát megfigyelve tapasztalható, hogy a lábat nem görbült fából készitették, hanem a rostok átvágásával, igényeik szerint alakítva azt. A háttámla és e karfa ék alakú ornamensein a véső nyomai fedezhetők fel. A 4. ábrán látható diszitőelemek közül igen sok a felújított, cseréit, vagy pótlásként odakerült, de jellegében megegyező darab. A karfa és a lábak csatlakozásánál a beeresztést /elől-hátul/ és a fészkes csapot alkalmazták /e-