Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
NÉPRAJZ - Fejér Gábor: Marchiai Jakab széke, a legrégibb ismert magyarországi ülőbútor
lől/. Psszögeket nem mechanikusan, hanem csak abban az esetben alkalmaztak, ha azt a szerkezet megkívánta. Az 5. ábra az ülést rögzitő lábösszekötők és az egyik első láb csatlakozását mutatja. Nem ismert még az a megoldás, amellyel a derékszögben találkozó lábösszekötőket egy sikban tudják tartani, kénytelenek voltak azokat függőlegesen eltolva, egymás fölött egy-egy furatba illeszkedő átmenő csappal összeereszteni. A kereszt irányú rögzités faszöggel ebben az esetben nem maradt el. Az egyes furatoknál tapasztalható ovalitás, szálkiszakadás a fúró életi enségére utalhat. Pontosabb észrevétel azonban néhány lábösszekötő megfigyelésénél az, hogy a hosszméretre vágást nem fűrésszel, hanem valamilyen ék alakú szerszámmal, vésővel,vagy fejszével, bárddal végezték. Az 5», de az 1. ábrán is jól látható, hogy az első láb az üléslap fölött fokozatosan keskenyedik a karfáig. Lemunkálása valószínűleg az élszedésre és egyes esetekben felület tisztításra is használt vonókéssel történt. Ezen túl ez a részlet arról tudósit, hogy a bútor konkrét elképzelés szerint készült. Ez a formai megoldás ugyanis nem hozható létre másképp, csak az egyes elemek tudatos megmunkálás utáni öszszeszereléseként, ami egyértelműen tervezettségre vall - bár a tervezést nem lehet mai fogalmainkkal értelmezni. A 6. ábra az 5» ábrával analóg megoldást szemléltet az alsó lábösszekötő esetében. Ezek az alkatrészek alig megmunkált kérgezett ágfák, eltérő kikészitettségük miatt egyes darabok esetében számolni lehet a másodlagos eredettel. A lábakon felfedezhető a faragó bárd nyoma, de a felületi megmunkálás kérdésében /gyalu vagy vonókés/ itt sem lehet állást foglalni. Az eddigiek szerint tehát használták a faragó bárdot, vonókést, vésőt, és valamilyen ütőszerszámot. Nem mutatható ki egyértelműen a fűrész, és megengedhető, de nem bizonyítható a gyalu használata.
