Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

NÉPRAJZ - Fejér Gábor: Marchiai Jakab széke, a legrégibb ismert magyarországi ülőbútor

bak azzal rokonítható kikönnyitése a karfák alatt. Lényeges megemliteai azokat a jegyeket, amelyek bizonyos kényelmi szem pontosa és fcrmaképzési igényességre utalnak. Legszembetűnőbbek az iveit hátsó láb, és a karfák lejtése a háttámla felé. A szerkezeti, formai és funkcionális vizsgálat által fel vetett egyik legnehezebben megválaszolható kérdés a lábak alsó megtoldásának problémája, amely nélkül a bútor arányai min den tekintetben kielégitik mai igényeinket, /ami egyben azt is jelenti, hogy az emberi test méreteihez igazodik/ azzal együtt az ülőfelület viszont irreálisan és kényelmetlenül magasra kerül. Kern igazit el a kérdés eldöntésében a csomópont tüzetesebb vizsgálata sem /2. ábra/. Az itt megfigyeltek eltérő sselvényméret, az élszedés megtörése az érintkező felületeken - többféle alternativ lehetőséget kínálnak, melyek értékelése a későbbi kutatások feladata. Látható viszont az ábrán, hogy a toldáshoz ollőscsapot alkalmaztak. A kötést keresztirányú faszögekkel biztosították. Ez a gyakorlat minden - egykorúnak tartott - szerkezeti részlet esetében. Érdemes vizsgálni ezzel kapcsolatban az oldhatóság, az oldható kötés kérdését. Egyáltalán nem bizonyos ugyanis, hogy ezek a mindössze faszögekkel rögzitett kötések a szét- és újra összeszerelhetőség igényével jöttek létre, ha pedig nem, akkor nem lehet oldható kötésről beszélni. A külső jegyekbői Ítélve a vizsgált bútordarabon inkább ezzel találkozhatunk. Az élszedés eszköze a vonőkés volt, a csap és csaprés kislakitásához pedig fúrót /nyoma a csaprés felső ives darabján látható/ és vésőt használtak. Külön figyelmet érdemel, hog;: a csapos darab felső sarkait leszedték, letompították a könnyebb összeillesztés érdekében. Nem történik ez máskép ma sem. Az azonban, hogy a csaprést fúróval és vésővel készítették, ha nem is feltétlenül egykorú, de a készités idejétől