Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

RÉGÉSZET - Szekeres László: Középkori téglaégető kemence Zenta-Mákoson

egy • r egy több földbe vájt kemencét lehetett találni. A kemen­cék aljazata, jellegzetes módon, agyagbográcsok és fazekak darabjaival volt kirakva és letapasztva, ugyanebből az idő­szakból származnak azok a jellegzetes és rendeltetésüket néz­ve talányt jelentő árkok is, amelyek a feltárt terület egyes részeit szinte behálózták. Végül, csekélyebb mennyiségben, de rábukkantunk java középkori és újkori /valószínűleg XvTI-XVTI századi/ objektumokra is. Ennek a kivételesen nagy és gazdag lelőhelynek a leletei közül ezúttal egy nagyon ritka objektumot, egy középkori tég­laégetőt fogok dióhéjban ismertetni. Az ásatás során egy jelentéktelennek tűnő égett felület aprólékosabb vizsgálata során tűnt ki, hogy azon a helyen egy k:r téglaégető "kemence" működött. Egy mezei téglaégető, a­melynek nagyobb részben megmaradtak a kiégett alapjai; az ob­jektum kétharmad része maradt meg tökéletes állapotban és egyik, észak-nyugati sarkában még kiégett téglákat is talál­tunk, töredékes állapotban. A "kemence" tulajdonképpen egy szabályos, téglalap ala­kú, földbe mélyeszteti 650x250 cm terjedelmű felület, amelyet két keresztbe futó, mély folyosó, tűztér osztott három rész­re. Az égetésre váró válykok elhelyezésére szolgáló felületet a 10-12 cm széles és 10 cm mély tűzcsatornák majdnem szabá­lyos. Ixi m nagysága négyzetekre osztják. Ezeknek a négyzetek nek a száma eredetileg 3 volt; a két tűztér között kétszer kettő, vagyis négy, és mindkét tűztér külső oldalán két-két négyzet* Az objektum déli oldalán egy későbbi beásással két négyzetet, azaz a "kemence" egynegyedét tönkretették. Az é­szak-deii tájolású téglaégető vízszintes kiképzésű felülete, s földmunkák során lehordott felszínhez viszonyítva, körülbe­lül 100-120 cm mélyen volt és az ebbe ágyazott két tűztér al­ja 80 cm-rel mélyebben helyezkedett el. A "kemence" keleti, külső oldalán egy árok húzódott. Ebből az árokból táplálták a "kemence" tüzét a két 80x60 cm nagyságú boltives nyilason

Next

/
Oldalképek
Tartalom