Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Paraszt és pásztor faragások Hódmezővásárhelyen

dalom ezeket egyértelműen a pásztoriaragásokhoz sorolja. A borotvatokokat azonban nemcsak pásztorok használták? hanem a parasztemberek is, s minden háznál megtalálható volt. Valószínű, hogy ha az ügyesebb kezüek a háztartás és a gazdálkodás egyszerűbb faeszközeit maguk készítették, akkor a borotvatokért sem fordultak a pásztorokhoz. Ezt a feltételezést a diszitésmód is megerősíti. A múlt század második felének borotvatokjain a korábbi szigorú, mért

anlas faragás mellett lágyabb, hullámvonalas díszítés is megjelenik levelekkel, virágokkal, amely diszités jellemző a mángorlók és guzsalytalpak egy részére, ez utóbbiak viszont már egyértelműen parasztfaragások. Konkrét adataink nincsenek, e tények alapján azonban feltételezhetjük, hogy a Tornyai János Múzeum gyűjteményében lévő borotvatokok többsége parasztfaragás. Természetesen ez nem zárja ki, hogy - különösen a múlt század első felének példányai között - lehetnek pásztorfaragások is. /Valamint azt sem, hogy pl, a dunántúliak pásztorfaragások,/ Gyűjteményünkben a borotvatokoknak a következő tipusait találjuk meg: » Az 1800-as évek elejéről származó példányok hosszanti irányban kihúzható fedéllel vannak ellátva. Érdekessége e korai daraboknak az, hogy egyik végét - ahol a fedőlap kihúzható - nem vágták le függőlegesen, hanem az alsó lap sikjából még kinyúlik egy tulipán formájúra kifaragott, közepén falra akasztásra szolgáló, lyukkal ellátott rész. Legszebb példánya ennek Szabó Pál 1801-es borotvatokja. Az évszámos példányok vizsgálatából úgy tűnik, hogy környékünkön a félrefordítható, egy vagy kétrészes fedelüek a múlt század közepe táján váltak népszerűvé és ekkoriban kezdték felváltani a kihúzható fedelüeket. Ezek között vannak téglatest formájúak, lekerekített végűek, valamint lándzsa és becsukott borotva alakját utánzók. Az Alföldre különösen jellemzők a könyv alakú borotvato-