Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984
RÉGÉSZET ÉS HATÁRTERÜLETEI - Fodor István: Jerney János a dél-oroszországi kun sírszobrokról
egy Achilessel fölérő ellenvetést szükség legyőznünk. Ebből áll az: Tudatik a' történetekből, hogy az érdeklett keletről költöző népfelekezetek, u. m« besenyők, jászok, kunok, palóczok különböző Időszakokban jobbára a' Magyarhaza' hatéri közt vér- és nyelvrokonaiknál keresve menedéket, végtére ott települtek meg: lehetetlen ugyanazért, hogy ne találtatnának nálunk hasonló kőszobrok, ha csakugyan azoknál volt vallásos nemzeti szokás illy emlékeket állitni halottaik fölött. Igazuk van azonkép okoskodóknak; sőt én még azt is hozzá adom, hogy a' magyaroknak, mint rokon fajtól szükségkép kellett volna fönmaradniok efféle jeleknek nazankban," A fentiekből egyértelmű: helytelen úton járnak a későbbi szerzők, amikor azt állitjék, hogy a sirszobrokat Jerney egyértelműen magyarnak vélte. A valóság ezzel szemben az, hogy lényegében ő is a ma is általánosan elfogadott, leginkább Veszelovszkij által beigazolt kun származtatás álláspontjára helyezkedik. Csakhogy Jerney a kunokkal rokonnak veszi a szkitákat, hunokat, besenyőket és magyarokat is, és úgy véli, hogy a közös vérrokonság és hitvilág miatt mindezen népek állíthattak sirszobrokat. Ezért bizonygatja aztán hosszasan a sirszobroknak a magyaroknál való meglétét is, hivatkozván Kézainak a iárnokvclgyi csatát leiró szövegében, s egyéb okleveleinkben is előforduló "bálványkő" kifejezésre, valamint a "Bálványos", "Bálványosvár" tipusú helyneveinkre olyan helyeken, ahol nem számolhatunk római kori szobrokkal. Megjegyzi: "Szentek szobrait s keresztények emlékeit soha nem nevesék őseink bálványnak." Ma már aligha tartható fenn az a vélekedés, hogy a honfoglaló magyarok is állítottak sirszobrokat, amint az még néhány évtizede felmerült, J az azonban adataink alapján nem zárható ki, hogy a tatárjárás után hazánkba költözött kunok /és jászok/ nem állitottak néhány helyen kőből vagy fából készült sirszobrokat, hiszen előkelőik egy ideig még pogány mó-