Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.
Néprajz - Juhász János: A karácsonyi asztal ételei a csongrádi néptáplálkozásban
Juhász János: A KARÁCSONYI ASZTAL ÉTELEI A CSONGRÁDI NÉPTÁPLÁLKOZÁSBAN Karácsony böjtjének /december 24/ szokásai történeti és területi vonatkozásban igen gazdagok, így az étkezés tekintetében is szómos hagyományos szokáselemet figyelhetünk meg. Két-három generációval előttünk viszonylag szigorúak, a két világháború között mér lazulok a szokáshagyományok, jelenleg pedig - az erősen hagyományőrző vidékektől, csoportoktól eltekintve - mér csak elemeiben élnek, de a legidősebbek emlékezetéből még viszonylag jól rekonstruálhatók. Előadósomban Csongrád városban gyűjtött adatok alapján kísérlem meg felvázolni e jeles napi hagyományt, figyelemmel arra, hogy az első világháború előtt még viszonylagos teljességében élő anyagnak a kopásét, fogyatkozásét is érzékeltessem. A rendelkezésemre álló adatok alapjón mególlapítható, hogy december 24-e étkezési szokásai, ezen belül az" asztalra kerülő ételek fajtái bizonyos alternatív lehetőséget, - még a hagyományok legéleterősebb jelenléte mellett is - adtak, egy kisvároson belül is, de azt tapasztal tam, hogy egy-egy családban a változások csak a szokások kopáséban és nem az alternatív lehetőségek váltogatásában nyilvánultak meg. A paraszti kultúra, életmód, gazdélkodós természetszerűleg szoros kapcsolatot, függőséget jelentett a termesztett növények termésmennyiségével, a tenyésztett óllatok egészségi óllapotóval, szaporodásával, ezért a szokások szorosan emberre vonatkozó mozzanatai mellett hangsúlyosan jelen vannak a növénytermesztés és állattartóé hatékonyságát akár természetfölötti erők, akár a mindennapi gyakorlat tapasztalatai szerinti ésszerű cselekmények éltal befolyásoló törekvések, igy ezekre is figyelein-