Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.
Új- és legújabb kor történet - Halmágyi Pál: A makói termelőszövetkezetek fejlődésének kronológiája
lat közöttük kezdetben igen ezoroe volt. Ezért érdemes megnézni, hogyan alakult ez a későbbiekben. Erdei Ferenc igy ír erről "Mezőgazdaság és szövetkezet" címő munkájában: "A fcldművesszövetkezetek széles körű termelési feladatokkal alakultak, s e tevékenységük mind szélesebbé vált, s a dolgozd parasztság nagy többségére kiterjeszkedett, s ez egyértelműen helyes és előremutató volt. Kritikusse vélt azonban a helyzet a termelőszövetkezeti fejlesztés meginduláséval. Kezdetben ugyan /1948-49-ben/ a termelőszövetkezetek is a földművesszövettezetek keretében létesültek, mint bérlőszövetkezetek vagy termelőszövetkezeti ceoportok. Ez a szervezeti viszony azonban soha nem vélt eleven mozgalmi és gazdasági kapcsolattá, hanem évről-évre lazult, mígnem teljesen elsorvadt. Az történt ugyanis, hogy a termelőszövetkezeti szervezés nem a földművesszövetkezetek keretében mór kialakult bázisokra támaszkodott, hanem kívülről, közvetlenül a párt és állami szervek akciójaként szerveződött."^ Itt feltétlenül utalni kell Rákosi Mátyás 1948. augusztus 2o-i kecskeméti beszédére, melyben hatórozottan, irónyt mutató módon leszögezte: a parasztsóg a közös munka útját választja! Majd ismét Erdei:"Mélyítette a kétféle szövetkezet között a szakadóst annak az irányzatnak a felülkerekedése, amely a földművesszövetkezetek széleskörű termeléshez kapcsolódó tevékenységét is mind szűkebbre szorította. Tetézte ezt a bajt, hogy ez a folyamat együtt járt a földművesszövetkezeti öntevékenység és szövetkezeti demokrácia oly fokú korlátozásával, hogy végül is a földművesszövetkezetek a szorosan tervteljesítésre kötelezett óllami kiskereskedelmi vállalatokhoz váltak hasonlókká. A későbbi fejlődés vaskosan megmutatta, hogy ez súlyos gazdaságpolitikai tévedés volt, amelynek mind az általános mezőgazdasági fejlődés, mind a termelőszövetkezeti fejlesztés, mind pedig a földművesszövetkezeti fejlődés komoly kárét vallotta."^