Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1979.

T. Knotik Márta: A szegedi fényképészet kezdetei

Amerikába, ahol az újsághír szerint kitanulta a fényképésze­tet. Működését 1859-03-ig, négy éven át követhetjük a Szege­di Híradó helybéli újdonságait és hirdetéseit böngészve. Fényképészete a Kegyesrendűek utca 373- számú Radis its ház­ban volt. Ugy látszik ő sem lehetett próféta saját városá­ban, mert "a megbízásokat rendesen idegenektől kapja", míg a szegediek a Pestről, sőt Amerikából itt járt fényképésze­ket részesítették előnyben. Ezt a helyzetet Debrecenyi ele­inte olcsó áraival próbálta ellensúlyozni, majd vidéki kör­utakat tett, I8ó3-ban bejelentette, hogy végleg helyben ma­rad, és a "vizit-kártya alakú arcmásoknak 12 példányát k fo­rintért készíti". A következő, 1864­es évtől azonban többé nem hallunk róla hírt, valószínűleg nem bírt lépést tartani az időközben megnyíló üvegmutérmek, vagyonilag megalapozot­tabb és nyilván tehetségesebb fényképészeivel. Cégjelzése fényképének hátán, nevéből és lakcíméből álló ovális bélyeg­ző. /ter l^t "Az eddig nélkülözött állandó fényképészeti műtermet Landau Alajos akadémiai festesz" a szegedi reáltanoda tanára, a Buzatéren, a Korda-Dáni-házban 1862. november 1-én nyitot­ta meg. A helybéli újdonságok híreiből a következő képet nyertük róla: Landaut ugyan nagyon érdekelte a fényképészet, időnként Pesten és Bécsben tovább képezte megát, új gépeket vásárolt, sőt l8ó5-ben Rohrbach Antal gyógyszerész Szenthá­romság utcai házában korszerűbb és felszereltebb műtermet nyitott,' de mindezt tanárkodása mellett végezte. Végül is 1870-ben felhagyott a fényképészettel, és ettől kezdve csak a rajztanításnak élt, annak ellenére, hogy a város közönsége - 68 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom