Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1979.
Tímár Péter: A középkori templomok kutatásának jelenlegi helyzete
a mai közigazgatási egységeken belül a középkorban számtalan ma már elpusztult község volt. Lengyeltóti /Somogy m./ mai területén a középkorban ő falu állott. Mindegyikük, azaz maga Tóti, Berény, Baráti, Sodak, Mohács és Szentgyörgy templomos volt. A múlt században templomromjaik még láthatók voltak, amit Pesty Frigyes feljegyzéseiből tudunk, napjainkra azonban elenyésztek, csak nevükben élnek. A több helyen számon tartott Pusztatemplom dülö, Szentegyházi domb stb. árulkodik helyükről. De ne menjünk ilyen messzire! Debrecen mai területén legalább 20, Hódmezővásárhelyén 13 elpusztult templom van. Tévhit, hogy Szegeden 17 templom lett volna, városunkban összesen négy volt. A következő források szolgálnak még adalékul a középkori templomokhoz: a pápai tizedjegyzék 1332-1337-ből. A keresztes hadjáratok költségeinek fedezésére ugyanis a pápa - Magyarországra küldött pénzbeszedői útján - az egyes plébániákat fizetésre kötelezte. A collectorok a bejárt falvakról listát készítettek. A jegyzék a Vatikánban töredékesen fennmaradt, de még így is körülbelül 4.000 plébániát sorol fel. Bár már több, mint száz éve kiadták, részleteiben ma sincs kiértékelve, A törökkori adóösszeírások egy csoportja is fontos forrás, mert név szerint említi a falu papját, és azt, hogy van-e templom, mivel a templom után is adót kellett fizetni. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek a XVI. század közepétől folyamatosan maradtak fenn. Afféle egyházmegyei főrevizor! iratok ezek, amelyek gyakran egészen pontos rmíemléki leírást tartalmaznak a püspök vagy esperes által ellenőrzött plébánia ál- 19 -