Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1979.

Tímár Péter: A középkori templomok kutatásának jelenlegi helyzete

A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK KUTATÁSÁN' AK JELENLEGI HELYZETE Napjaink, tudományos és nem tudományos érdeklődése egyre nagyobb intenzitással fordul a középkor kérdései felé. Sötét középkor - szokás mondani, ám a vele mélyrehatóbban foglalko­zó kutatók előtt logikus, ellentmondásos, érdekes világ bon­takozik ki. Magyarország középkori egyházi építészetének jelentős kérdései részben még tisztázatlanok. Ezt annak tudatában is elmondhatjuk, hogy a műemléki kutatás néhány megye teljes mű­emlékállományát, így Sopron, Heves, Pest megyéét már feldol­gozta, és megjelentek a Veszprém megye valamennyi régészeti lelőhelyét tartalmazó kötetek is. A középkor kutatóinak és a helytörténészeknek fontos segédeszközeivé váltak ezek, de e— gész Magyarországot tekintve éppoly csonka óriások, mint Csán­ki Dezső vagy Győrffy György ma már klasszikusnak számító mü­vei. Csánki - korát messze meghaladó színvonalon - a Hunyadi­ak korának történeti földrajzát, Györffy az Árpád-kori Ma­gyarország kisebbik részének történeti földrajzát közölte. Csánki azonban nem ismerte a pápai levéltárakat, ahonnan más szerző éppen erre a korra vonatkozólag hatalmas anyagot közölt, továbbá csak korlátozott mértékben támaszkodott a mai földraj­zi névanyagra. Ez nem is csoda, hiszen megfelelő színvonalú helynévgyüjtés eddig alig néhány községben, és három megyében történt. Nem tekinthetjük véglegesnek a Magyarország Régésze­ti Topográfiája adatait sem. A veszprémi kötetekben szereplő 35O középkori templomon kívül egyetlen szerző egy-két évvel

Next

/
Oldalképek
Tartalom