Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

m-ÁNÉR tölgy-szü-kőris liget élőhely kategóriával, ami itt a tiszai tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxinopanninicae-UImetum) társulásnak felel meg. Lányi térképe ezen kívül jelöli a zátonyokat, ami a CÉT-ben a zátonynövényzet (116), az m-ANER-ben az árterek és zátonyok pionír növényzete kategóriának felel meg. A térképen elkülönülnek a szántók, kertek, szőlők, gyümölcsösök, amelyek a kor színvonalának megfelelően mind kisüzemi táblákat jelölnek. A folyamszabályzás utáni állapotokról a harmadik katonai felmérés térképei tájékoztatnak bennünket (1:75.000, 1872-1887). E térképsor noha az ország teljes részére kiterjed és egységes, kerek méretarányt alkalmaz, mégis kategóriarendszerében és színezésében (fekete-fehér) a Lányi, Friedrich, illetve Verdcs-féle térképek mögött marad. Vegetáció térkép-rekonstrukcióra a harmadik katonai felmérés térképei csak a korábbi térképek és a jelenkori állapotok ismeretében alkalmasak. A térképek leginkább csak a nedves és száraz rétek, erdők, szántók, gyümölcsösök és lakott területek elkülönítésére alkalmasak. CÉT-típusú gyepkategorizálásra csak a geológiai térkép ismeretében vállalkozhatunk itt is. A szocialista mezőgazdaságot, a téeszesítést közveden megelőző állapotokat az 1955-ös katonai térképek alapján jellemezhetjük. A szocialista mezőgazdaság és a privatizáció együttes hatását a 2000-es aktuális vegetációtérkép mutatja. 3. A csongrádi táj a XVIII. század végén A XVIII. század végi Csongrád környéki tájról az első katonai felmérés (1764-1787) és a Vertics-féle térkép (XVIII. század vége) alapján kaphatunk képet. Érdekes, hogy a XVIII. századi kép és a XIX. század közepi kép közt nem sok különbség található. A tájhasználat ezen időszak alatt nem változott jelentősen, legalábbis nem annyira, hogy ez a tájon bármilyen jelentős nyomot hagyott volna. Ez talán a változadan, Habsburgbirodalom kereteibe betagozódott magyar gazdaság változadanságával magyarázható. Két dolog azonnal feltűnik, ha a XVIII. századi rekonstruált vegetációtérképre tekintünk. Először is a hidrogeográfiai helyzet gyökeresen különbözött a jelenkori állapotoktól, másodszor pedig a táj és annak használata sokkal közelebb állt a természeteshez. A Tisza és a Körös folyók szabadon kanyarogtak keresztülfolyva a jelenlegi holtágakon. A folyó szigeteket (Gyójai-sziget, Kablát-sziget, Radovits-sziget, Györfös, Aranysziget) épített. A lassú folyású, lomhán kanyargó folyó kanyarulatainak belső oldalát szinte mindenhol zátonyok, homokpadok kísérték zátonynövényzet vegetációnak otthont adva. A folyók főmedre ebben az időszakban az alábbi területeken volt. A vizsgált területbe az Alpári Holt-Tiszánál lépett be a Tisza. A folyó e meanderben (folyókanyarulatban) a jelenlegi Tiszaújfalu magasságában egy szigetet épített. A folyó ezután Tiszasas irányába haladva átfolyt a Szentpálon (a Szentpál ma hullámtéri holtág), majd a Gyójaiszigetnél kettéágazott. Ezután a Hajlásnál élesen északnyugati irányba fordult, s a jelenlegi Mámairéti Holt-Tiszában folytatta útját. A holtág alsó fokánál egy sziget, a Kablát-sziget létezhetett.